Határjárás

Agro

zoldkanape vag

Straelen egyike az Alsó-Rajnavidék minivárosainak. Blumenstadt, virágváros. Tizenötezer lelket számlál, évi 500 millió szál vágott virágot ad el. Ezzel abszolút rekorder Németországban. Történelmi városmagja alig nagyobb a budai Városmajornál. Straelen kiemelkedésre épült, kb. 45 méterrel a tengerszint fölé. De ha elindulunk nyugatra, 20 perc séta után már a tengerszint alatt járunk. Ez a mélyföld valaha mocsaras volt. Ma szinte minden négyzetmétere meg van művelve. Zöldarany búzatáblák, smaragdzöld rozstáblák. Repce, burgonya. Spárga, spárga. Májusban érkeztem. Lumbágósan, spárgaszezonban. A spárga szépneve itt „fehér arany”. Straelen nemcsak a vágott virágok hazája – spárgát is őrületes mennyiségben termeszt. A város szélén valóságos üvegházpaloták nőnek ki a földből. Az agrárlakosság sokáig szegény volt. Apró parcellák, egy eke, egy ló. Magányos gürcölés, csekély haszon. Nem volt fantázia, nem volt profilváltás. Aztán jött egy fakereskedő és kitalálta az intenzív kertészkedést. Holland minta alapján. Ennek éppen száz éve. A helybeli gazdák értékesítési szövetkezetbe tömörültek. Rámentek a minőségre. Átvették az aukciós rendszert, az árlejtést. Az ajánlat föntről indul, végül megáll a realitás talaján. Straelen a zöldségtermesztésben is országelső. Évi 50 ezer tonna eladott zöldséggel a saját határait feszegeti.

Migra

hatarzaszlo vag

„Ezt gyorsan kapd le”, mondja P., az ő mobilja lemerült. Piros-fehér csíkos sorompó mered az égnek, beletűzve egy EU-zászló. A holland-német határ. Lekapom. Most vesszük csak észre, visszafelé jövet. Délelőtt bringáztunk át Hollandiába, akkor ítéletidő volt, dermesztő szél, fekete felhők, jégverés. Nyomtuk a pedált, nem figyeltünk a határra. Engem most is a fák kötnek le. Gyönyörű kerek tölgyek. Harminc-negyven évesek lehetnek. P. veszi észre a távcsöveket. Van vagy négy belőlük. Állványos távcsövek. Várak bástyáin, hegytetőn szoktak ilyeneket elhelyezni. Na de hol itt a szépkilátás? Ez egy sík vidék. Az itteni távcsövek a kiserdőre irányulnak. P. belenéz az egyikbe, a másikba, a harmadikba. „Gyere csak!” „Várjál!” Egy fura, kalapos, facipős figurát fotózok, a vállán bottal. Vándor? Tőzegásó? Még a holland oldalon vagyok. Nem nagyon értem a szobor posztamensén olvasható szöveget. Talán erdőkerülő lehet. Nem, mégse. Zsánerfigura, és van benne valami mókás, valami karneváli. Utóbb kiderül: ő a vezetője a veldeni iparoslegények farsangi felvonulásának. Ezt hívják Gekke Maondagnak, Hetyke Hétfőnek hollandusul. „Gyere már!”, kiált P.

Kristalyejszaka vag1      evakualas      csempesz vagva

Hát ez a szürke csoport a fák között? Olyanok, mint valami élő céltábla. Egy család? Életnagyságú, raszteres fotó, valami falemezre kasírozva. Bőrönd, gyerek, babakocsi. Nyugatra tartanak a magas aljnövényzetben. Egy nyiladékkal odébb másik embercsoport. Azok meg nyugatról jönnek. Hollandiából Németországba. Még arrébb magányos nőalak, mindenféle csomag lóg rajta. Egy csempész. Aki belenéz a távcsőbe, ezeket a szürke fotófigurákat látja. Zöld határ. Valaha más csövek szegeződtek rájuk. Áll itt egy nagy tábla is. Német és holland szöveggel. Kis határtörténet. Az akciószerűen a tájba helyezett fotófigurák a múlt század emblematikus alakjai. A csempésznő az 1917-es háborús éhínségre utal. Akkor a németek jártak át Hollandiába élelemért, cigarettáért. A babakocsis család a menekülő zsidókat, a Kristályéjszakát idézi. A késő esti őrváltás idején lehetett itt átmenni. Persze, kellett a helyi vezető. És előfordult, hogy a holland oldalon kifosztották az üldözötteket, aztán a hatóság visszazsuppolta őket a náci Németországba. 1945 jeges telén, ellenirányú forgalom indult meg: közeledett a front, a németek evakuálták a holland határvároska, Velden lakosságát. A straeleni németek segítették őket, hogy eljussanak Észak-Hollandiába. Ők a másik embercsoport a magas aljnövényzetben. A háború után sokáig nem volt itt hivatalos átkelés. Sorompó állta útját a járműveknek. A határon lakók a 80-as évektől kulcsot kaptak hozzá. Így ment a kishatárforgalom. 1995 óta szabadon járhat-kelhet, autózhat erre bárki. Mehet a migra, oda-vissza. Migrának hívnak egy bevándorlókat segítő német szervezetet.

Fossa

   polip templom                     boenhofer kicsi

A túloldalon, Veldenben kapott el minket a jégeső. Ott éppen búcsút tartottak volna. Szegény polip alakú ringlispil a főtéren tétlenül lógatta roppant karjait. A ponyva alatt a rózsaszín-fekete egyenruhás vegyes kórus amerikai folk dalokat énekelt. Vagy egyházi énekeket? Ez a vidék katolikus. Odaát Hollandiában is, és ideát Németországban is. Állítólag a spanyol helytartó, a hírhedt Alba herceg egyik utódja rájött, hogy a mérsékelt bánásmód, a kultúra pártfogolása kifizetődőbb a folyton államcsőddel és lázadással fenyegető háborúnál. Békét kötött a németalföldi Egyesült Tartományokkal, beszüntette az áttért kálvinisták üldözését, felfogadta Rubenst udvari festőnek. Az alattvalók némelyike visszatért a katolikus hitre, az áttérések abbamaradtak. De a gazdasági háború a gazdag Németalfölddel folytatódott. Hogy a hollandusok folyami kereskedelmét korlátozzák és a saját tartalékaikat brüsszeli székhelyükre szállítani tudják, a spanyolok csatornát ásattak a Rajnától a Maas folyóig. Ez volt a Fossa Eugeniana, Eugénia hercegnő árka. Második etapban a Scheldéig folytatódott volna a csatorna, közvetlen összeköttetést teremtve a tengerrel, elterelve a forgalmat Amszterdam és Rotterdam kikötőitől. Még a Rajnát is új mederbe akarták vezetni, hogy végleg ellehetetlenítsék a hollandokat. De mielőtt elkészült volna az új víziút, a spanyolok elvesztették a terület nagy részét. A csatorna levelekkel borított száraz medre ma egy romantikus erdei bicikliutat kísér. 1945 után a négy évig megszállt és kizsigerelt Hollandia próbált kelet felé terjeszkedni, lehetőség szerint egészen a Rajnáig. Kölnt Keulenra keresztelték volna át. Délibábos terveiket keresztülhúzta a hidegháború: az atlanti hatalmaknak fontosabb lett a nagy Németország nyugalma, mint a kis Hollandia étvágya. Egy aprócska határmódosítástól eltekintve, minden maradt a régiben. Illetve nem egészen, mert abból a 18 millió német civilből, aki a háború folyamán és végén Kelet-Európából nyugatra özönlött, jutott a holland határ környékére is. A maroknyi evangélikus gyülekezet számát Straelenban például megsokszorozták a sokfelől idetelepült népi németek. Kibővített imatermüket a náci haláltáborban kivégzett lelkészről, Dietrich Bonhoefferről nevezték el. Bonhoeffer az ellenállás egyik vezéralakja volt, aki passzív kivárás helyett cselekvésre buzdított. Straeleni evangélikusok és katolikusok ma ökumenikus alapon támogatják az ázsiai és afrikai menekültek talajfogását a városban. Átmeneti lakásokat kutatnak fel, pénzt gyűjtenek nekik nyelvtanfolyamra.

Ik-ich

szoba vag

Straelen és Velden valaha egy földesúr alá tartozott. Aztán az öröklés ketté osztotta a területet. A középkori választóvonal, a Scheidgraben nagyrészt azonos a mai határral. Straelen alatt, a földrajzi határra éppen merőlegesen húzódik a nyelvjárási határ. Ettől délre még a mi fülünknek ismerős ich hangzik el, esetleg ech alakban, Straelen felé már a plattosan, limburgiasan kemény ik (esetleg ek). Habár a kötelező (itt porosz, ott holland) népoktatás távolabb tolta egymástól a vidék közös nyelvjárását, straeleniek és veldeniek ma is erőlködés nélkül megértik egymást. Világszínvonalú zöldség- és virágkertészeteik pedig egy határokon átnyúló regionális nagyvállalkozás keretében léptek fúzióra. Egy idevalósi Beckett-fordítónak jutott eszébe, hogy a magányos műfordítóra is ráférne a szakmai együttműködés. A gondolatcsere. Így jött létre az Európai Műfordítók Kollégiuma Straelenban. 80 ezres könyvtár, számítógéppark, zavartalan csend. Eszményi munkafeltételek. Napi 10 oldal volt az előírt penzumom, végül 20-ra tornásztam fel. A közös konyhai beszélgetéseket eleinte mellőzni voltam kénytelen, a munkatempó miatt. Pedig remek társaság volt. Olaszok, bolgárok, németek, egy mexikói, egy brazil, egy szlovén. Mindenki mindenkit korrepetált valamiből. Átjártunk egymás könyvein, egymás szavain, egymás világán. A német Thomas, akinek hol a lelke, hol a foga fájt, remek mimus volt. Több személyiség között ingázott szabadon. Ő is csak átmenetileg tartózkodott Straelenban, amúgy Szófia cigánygettójában lakik választott családjával. Amikor itt van, mondta, azt gondolja, Bulgária álom, amikor ott van, hogy Németország az. Jó neki, mondtam, két álomban él. Igen, felelte, csak az a baj, hogy ezek nem fordíthatók le egymásra.

Visszhang

Legfrissebb művek

Krokodilopolisz - blog

Kapcsolat