Három per három

Triumvirek

Három besúgóm volt. Egyről azonnal tudtam. Ő maga mondta el az eseményekkel egyidejűleg. Dekonspirált. Azóta is elismeréssel adózom a bátorságának. Ez a besúgóm néhány év múlva disszidált. További sorsáról keveset tudok.
Második besúgómról az ezredforduló után értesültem, a Történeti Hivataltól kapott gyér anyagból. Őt azért állították rám, mert csoporttársa volt akkori barátnőmnek. Akkori barátnőm nem értett az eseményekből semmit, nemigen tudta miről informálni második besúgómat. Második besúgóm jelentései iskolásak, érdektelenek. Egyik jelentésében óvatlanul felfedi magát. Később filozófia tanárként futott be egyetemi karriert.
Harmadik besúgómra annak a barátomnak az anyagában lettem figyelmes, akivel egy csoportban voltam az egyetemen. Ő is kikérte a magáét, valamivel később, mint én. Addigra változott a törvény, nem védte tovább a besúgót, most már a tmb. nevét is tudni lehetett. Harmadik besúgóm egyetemi csoporttársunk volt. Csoporttársaink jó része informálta az illetékeseket. Amikor kirúgtak a KISZ-ből, a tárgyaláson elhangzó vádak gyakorlatilag szóról szóra fedték akkor hangoztatott politikai véleményemet. Jóformán minden csoporttársam továbbadta mindazt, amit csak kiejtettem a számon. Ebből egyáltalán nem következett, hogy BM-besúgók lettek volna. Sőt, mivel párttag is akadt közöttük nem egy, és a közhiedelem szerint ugye párttagok nem dolgoznak a titkosszolgálatnak, eszembe sem jutott rájuk gondolni.
Annál nagyobb volt a meglepetésem, amikor későbbi politológus, annak idején párttag csoporttársamról kiderült, hogy ő a harmadik számú besúgóm. Addig az volt az elképzelésem, hogy a beszervezetteknek alakoskodniuk kell, hírszerző kíváncsiságukat a jóindulatú érdeklődés mezébe kell burkolniuk. Márpedig mi ketten a harmadik számúval látványosan nem kedveltük egymást. Én őt ostoba törleszkedőnek tartottam, ő engem izgága felelőtlennek. Viszonyunkat a kendőzetlen, őszinte ellenszenv hatotta át kölcsönösen. Alakoskodásra semmi jel nem mutatott. Mi értelme lett volna az obligát KISZ- és pártcsatornákon kívül, ahol amúgy is áramoltatta a híreket, még az elhárításnak is jelentéseket adnia rólam? A Történeti Hivatal által megküldött anyag szerint Nr. 3. mégis jelentett rám.

Koncepció

Ha egyes számú besúgóm akkor nem mondja el, hogy a belügyi szervek nyugatnémet kémnek néznek, mivel három heidelbergi egyetemista itt hagyott nekem a kollégiumban pár kiolvasott Spiegel és Stern magazint, akkor valószínűleg nagyobb lett volna a szám az események végén. Az események vége statáriális tárgyalás volt, ahol engem mint „diákvezért” kis híján kirúgtak a bölcsészkarról diákgyűlés szervezése, közösség bomlasztása és egyéb korabeli vádak miatt. A diákgyűlés nem holmi radikális követelések miatt verte ki a biztosítékot, hanem mert a Rajk-temetés huszadik évfordulójának elődélutánjára lett meghirdetve. Nekünk szervezőknek fogalmunk sem volt erről a jubileumról, a belügyi szerveknek pedig az aradi vértanúk nem jutottak az eszükbe. Arad régen volt, nem érdekelte őket. Ötvenhat viszont el volt fojtva, ők fojtották el, arra nagyon is rájárt az agyuk. Egyes számú besúgóm még azt is elmondta, hogy 56 októberében Szegeden alakult meg a MEFESZ, a független főiskolás szövetség, úgyhogy a mi diákgyűlésünk a lehető legrosszabb képzettársítást kelti főnökeiben.

A titkot, hogy Nr. 1. dekonspirált, ketten őriztük nagyjából az ezredfordulóig. Ekkor kértem ki az anyagomat. Sokáig filóztam, hogy egyáltalán akarom-e tudni, mi volt. Akarom-e jobban tudni, mint annak idején? Hiszen én pontosan tudtam, hogy megfigyelnek és mit gondolnak rólam a szervek. Közben az egész elmúlt rendszer elsüllyedt. A mi kis történetünkkel egyetemben. Érdekel ez engem? Egy meg sem valósult diákgyűlés elfojtása csírájában? De hát mégiscsak megfigyeltek, mégiscsak marginalizáltak, mégiscsak ellehetetlenítettek: jogom van megtudni, miket gyűjtöttek össze rólam. Megtudtam. Nihil novi.
Évekkel később elolvastam a barátaim anyagát is. Egyikükében találkoztam Nr. 3. „munkadossziéjával”. A rám vonatkozó szöveg nem szimpla jelentés volt (a Halasi ezt és ezt mondta itt és itt), hanem maga a „koncepció”; az, amire a szervek ráépítették a kémsztorit. Hogy ti. én a nyugatnémet egyetemistákkal megbeszéltem az egyetemi ifjúság helyzetét náluk és nálunk, különös tekintettel a diáktanács szerepére. Mintha tőlük jött volna a diákgyűlés ötlete, mintha ők bíztak volna meg vele. Vagyis engem a Gehlen-féle titkosszolgálat irányított. Nr. 3. önszorgalmúlag és rosszindulatúan konfabulált. Sok mindenről beszélgettem a három heidelbergi diákkal, akik stopposként vettek fel akkor nyáron Görögországban, de a hallgatói érdekképviseletekről szó nem esett köztünk.

Bármilyen kártékonynak találtam is Nr. 3. szerepét az ügyben, barátaimmal egyetértve úgy döntöttem, nem hozom nyilvánosságra, hogy besúgó volt. Megtartom személyes ügyemnek, ő pedig számoljon el, ahogy tud, saját magával.

Meghívó

Nemrégiben azonban meghívást kaptam könyvheti dedikálásra. Előbb az egyik volt csoporttársamtól, aki engem is föltett a címlistájára, jóllehet 35 éve nem tartom vele a kapcsolatot és a többi szegedi csoporttárssal sem. Nyilván a netről levadászta az e-mail címemet, így kerültem ebbe a körbe, ahová egyáltalán nem tartozom. Én természetesen nem reagáltam a levelére, de másvalaki igen. Hármas számú besúgóm tovább fűzte a motívumot: örömmel jelentette, hogy ő is dedikál, szintén a könyvhéten, bár egy másik kiadónál. Jubileumi dedikálásra készül, huszadik könyvét jelenteti meg. Hm, gondoltam magamban, hát nem látja, hogy ott a nevem a címlistán? Vagy annyira elvakítja a jubileum öröme, hogy meg se nézi, kinek megy ki a meghívó? Ráadásul annak a kiadónak az asztalánál fog dedikálni, ahol nekem is hamarosan jönni fog egy publikációm. Szólhatok a kiadónak, de Nr. 3. huszadikjának megjelenését az már nem akadályozhatja meg. Szólhatnék a munkahelyének, de a feljelentés nem az én kenyerem.
Akárhogy is, szemérmetlenségből nekem ez már sok volt. Fogtam magam és a Válasz mindenkinek-re kattintva, visszaírtam. Hogy ha már hússzal megvan, akkor megírhatná azt az apokrif huszonegyedik könyvet is, ami a jelentéseit tartalmazza. Csatoltam hozzá egy kis dokuanyagot. Hadd lássák a többiek is. Nem számítottam reakcióra.

Reakció

És mégis jött. Nr. 3. dúltan jelezte, valaki megrágalmazhatta, s majdnem azt is hozzátette, szégyene túl fogja élni őt. Úgy látszik, most sem olvasta el a feladót, ahogy az előbb, a meghívó küldésekor sem nézte végig, kik vannak a címlistán. Nr. 3. agyát elborította a zűrzavar, végtére is ott láthatta, levelemhez csatolva, egy pdf fájlba beszkennelve, az úgynevezett hatos kartonját. A sajátját mint titkos megbízottét, fedőnévvel, saját névvel, anyja nevével, a beszervezése dátumával, a beszervezési dossziéja számával, valamint egy jelentést a tartótisztjétől, amelyben az részletesen ismerteti Nr. 3. velem kapcsolatos beszámolóját és kitűzi a következő autós találkozó időpontját és az addig végrehajtandó feladatot.
Pedig őt, magyarázza riadtan, szintén Válasz mindenkinek levelében Nr. 3., csak kötelező jelleggel, és csak az egyetemi vezetés faggatta, és ő határozottan ellenállt minden agresszív beszervezési kísérletnek. Ha valaki nem hiszi, kérdezze meg atyai barátját, X.Y.-t, az még a nevét is meg tudja mondani annak, aki őt, Nr. 3-at állandóan kérdezgette és ő, Nr. 3. nem ismer (sic!). Most tudja először (sic!), hogy létezik róla karton. Ő KISZ-titkár és építőtábor vezető volt, és Bibó-dolgozatáért majdnem kirúgták. Emiatt kénytelen volt a hátsó lépcsőn közlekedni inkognitóban. Elveit mindig is tartotta és tartani fogja, még akkor is, ha az egzisztenciájába került, amire számtalan példát hozhatna, de ez most méltatlan lenne hozzá. Különben is 2013-ban fél éven keresztül átvilágították és tisztességesnek találtatták (sic!). Már érti Orbán Viktor, Kövér László, Kondor Katalin féle dilemmát (sic!). Tervezi, hogy hosszabb visszaemlékezést ír erről az időszakról, miután megismerkedett a rá vonatkozó anyagokkal. Most leforrázódott és két órája próbálja rekonstruálni a 40 évvel ezelőtt történteket, és szeptemberig erről nem nyilatkozik és nem reagál. Lelkiismerete tiszta, tudja, hogy a bíróság előtt csak az számít beszervezettnek, aki a vonatkozó kartont aláírta, biztos benne, hogy maga is áldozat volt ez ügyben. Majd hozzáteszi: aki mást terjeszt, az szégyellje magát!

Inkognitó

A kollektív elfojtás úgy keletkezik, hogy a gyalázat lenyomja a szégyent. A gyalázat normaként állandósul, a szégyen eltűnik a szem elől. Ha mégis feltépi valaki, az önigazolás azonnal talál rá írt, azonnal elfedi és/vagy másokra keni. Én csak KISZ-titkár voltam, én csak építőtábor vezető. Én csak ez, én csak az. Engem agresszíven be akartak szervezni, állandó nyomás alatt éltem, de ellenálltam, a leghatározottabban. Én nem követtem el semmit. Én nem tudok magamról. Engem csak akkor ítélhetnek el, ha aláírtam, ha pénzt fogadtam el. Az vesse rám, aki az első bizonyítékot. Az se, mert minden bizonyíték hamis. A mostani feddhetetlen vezetők is pont azt tették, amit én. A kormány, a parlament, a rádió élén állók. Azt nem tették, amit én sem. Ellenálló voltam. Meg akartam szabadulni tőlük. Panaszkodtam. Nem ismertem. Nem tudom elképzelni magamról, hogy… Én? Bibóról írtam. A tudszoc tanszéknek. Emiatt üvöltözött velem a rektor-helyettes. Hát nem értitek? KISZ-titkár és párttag létemre bujdosnom kellett! Majdnem kirúgtak! A hátsó lépcsőn közlekedtem inkognitóban. Inkognitóban! A hátsó lépcsőn! Így fojtódtam el a saját tudatalattimban. Miközben a szocializmus nevű kanapén feküdtem. Az analitikusnak is nevezett kihallgatókkal soha nem működtem együtt. Nem ismerem a pszichének nevezett elnyomó rendszert. Nem vagyok azonos. Nem én! Minden merő koncepció.

 

Visszhang

Legfrissebb művek

Krokodilopolisz - blog

Kapcsolat