Ebben a kötetben elsősorban német írók, főleg klasszikusok arcát festettem meg, minél részletgazdagabb háttér előtt. Minden portré alkalmi, Kafkáé például a tüdőbaj kitörésének pillanatában született, Rahel Levinről fiatalkori első, Goethéről öregkori utolsó előtti nagy szerelme idején. A kalendáriumíró Hebelt és a „tárcagyáros” Robert Walsert én mutattam be a magyar olvasóközönségnek. Alighanem ritka az az összehasonlító hármasportré is, amelyet a párbajhős lelkületű Gombrowiczról, a lavírozó Vasról és az egyetemesség megszállottjáról, Canettiről készítettem. Rendszerint valós események színrétegeivel árnyaltam modelljeim arcát, de megesett (pl. Hoffmann-nál), hogy magával ragadott a figurában rejlő fantasztikum. Heinét ki-ki véleménycsíkokból rakhatja össze pecsvörkszerűen vagy (vigyázni az ujjunkra!) többnyire vékony, de annál élesebb tükörcserepekből. Végül nem egy szerzőnek szerkesztője is voltam, ilyenkor muszáj volt utánanéznem mindennek, még a márnák idegrendszerének is, ha történetesen a polihisztor Büchnerről volt szó.
