Kétezer éven át árnyként
követtem saját személyem
e szomorú uton
csak a szégyen
tapadt hozzám
a gonoszság koholta rágalom
– hogy megmérgeztem a kutakat
– aszályt idéztem elő fagyokat
– a tehénre rontást hoztam
– a templomból arany feszületet loptam
– leköptem bekentem sárral
– aztán eladtam felárral
– hogy mivel a véreset kívánja Istenem
– a maceszba gyermekek vérét keverem
– ahányszor az ünnep már közel
– sápadt gyermekeket rekkentek el
– hogy holt szemüket kitolhassam
– ártatlan vérük kifolyassam…
századok teltek-múltak
az emberek ezt-azt tanultak
felvilágosodás kultúra miegymás
csak rólam nem múlt el ez a hagymáz:
– hogy ellenségeim titkos tömlöcbe dugom
– hogy éjjel az aranyaimat számolgatom
– és ha hirtelen háború törne ki
– ki más akarta mint én a Cion Bölcsei
a Nagy Nyerészkedő – a Világhidra
forradalmak? – a jeladásomra!
a kalendárium eltűnt a süllyesztőben
annyi minden történik a felgyorsult időben
fogytán a hülyeség az előítélet
itt a rádió mozi a repülőgépek
emberségre nevel nem dedó az ovi
csupáncsak engem illetően…
nihil novi:
én – magam vagyok a polgári álság
– miattam tör ki minden világválság
– dúsgazdag vagyok – kommunista
– vakbuzgó haszid – nihilista
– a világ összes gonoszsága egyben
– mind ott tekergőzik a szívemben
– mindenkit csőbe húzok tőrbe ejtek
– pincében rablott aranyakat rejtek
– az aranygyapjút majd elviszik
– csak én ne volnék itt nekik
– én a lőporos hordó hiszen
– folyton a csőcseléket bőszitem
én meg?...
élek
ugye hogy gyalázat? felháboritó
de csak azért hogy ingereljem őket
mindenki tudja milyen egy
Zsidó
1937
