Schleierkraut
Fátyolvirágok zúgnak,
ó, szárnyas óra, tiéd,
akik még élni tudnak,
azokra fülel az ég;
ismerős messzeségek
napjait őrzi a szem:
csak hídverés az élet
az elfutó vízen.
Fátyolvirágok zúgnak,
örökös ősz ragyog,
a rózsák, bár lehullnak,
most halhatatlanok,
s ott mormol a tenger-dallam,
fakó part, szirt felől
évezrek nyughatatlan
tajtékos árja jön.
Fátyolvirágok a voltat
zenévé bűvölik,
ami meghal, mindig hallgat:
silence panique,
a híd alighogy állna,
s ha már elönt a vér:
hol van a víz futása? –
híd, feszülés: mit ér?