Helyszíni tudósítás

A Litera meghívást kapott a Bundeskanzleramttól. A netnapló száguldó riportere sietett eleget tenni a meghívásnak. Díjátadásra érkeztünk. Idén az osztrák Állami Díjat Martin Pollack vehette át a kulturális publicisztika terén kifejtett munkásságáért.

A díjazott író személye Lengyelországban, Ukrajnában, Szlovákiában, Szlovéniában közismert, és nem ismeretlen hazánkban sem. Két alkalommal üdvözölhette őt, aki akarta, a budapesti tavaszi könyvfesztivál vendégeként. Rangos kitüntetései közül kiemelkedik az Angelus közép-európai díj, a lipcsei könyvvásár Európai Megértés díja és a lengyelek által adományozott Dialógus-díj. A díjak neve is utal arra, hogy a most 74 éves szerző a 89-es szabadságeszményeket vallja, és fő feladatának a közös múlt megismertését, a történelmi szembenézést tartja.

Pollack sallangtalan stílusa, amint azt a laudációt tartó Karl-Markus Gauß kiemelte, erkölcsi tükör. Vagyis íróként nem tesz különbséget széppróza, esszé és publicisztika között, mindegyiket egyenrangúnak tekinti és ugyanazzal a műgonddal hozza létre.

Tudósítónk ezen a ponton talán alváshiány, talán akut szétszórtság miatt elvesztette a beszéd fonalát. Esküdni merne, hogy a szokásos életútismertetés után váratlanul és oda nem illő módon aktuálpolitikai tiltakozás hangzott el egy Törökországban letartóztatott osztrák újságíró érdekében, de ezt úgyse hinné el neki senki. Tessék? Hogy itt, a Kongreßsaal falai közt, ahol a közismerten óvatos osztrák külpolitikát háromszáz éve irányítják, ilyesmivel álljon elő valaki?!

Jó, akkor tudósítónk ezt kihúzza, helyette beszámol arról, hogy az aranyozott gipszrózsákkal díszített falkeret előtt, ahol addig a göndörhajú laudátor beszélt, id. gróf Andrássy Gyula délceg, szakállas alakja tűnt fel. A mikrofonhoz hajolva Andrássy heves taglejtések kíséretében bejelentette, hogy hamarosan tető alá hozza a Dreikaiserabkomment, a három császár (orosz, német, osztrák) összefogását.

De mielőtt ez élőképszerűen megvalósulhatott volna, nyílt az ajtó, és az európai önkényuralmi politika cirkuszigazgatója, a sudár Metternich herceg libbent be a terembe. Orosz, német, francia, angol küldöttek özönlöttek a nyomában, csupa nobilitás. Elvegyültek a díjkiosztó közönségének tagjai közt és úgy tapsoltak a laudáció végén, mintha csak most köttetett volna meg (általuk) a Szent Szövetség, amely majd száz évre biztosítja a békét kontinensünkön, végleg száműzve országainkból a szabadság géniuszát. Merthogy ők is itt üléseztek ebben a teremben a Ballhausplatzon, a Bundeskanzleramt épületében, a bécsi kongresszus idején.

Ezután a díjazott emelkedett szólásra, az a Martin Pollack, aki bár nem heroizálja a térség történelmének arisztokrata nagyjait, de ugyanígy nem démonizálja huszadik századi görcs utódaikat sem. Neki elég, ha tárgyilagosan ábrázol, megjeleníti viselt dolgaikat, vagy olyan fénytörésbe helyezi személyüket, ahogy azt az alullévők látták. Rudolf főherceg például nem lövi magát főbe Mayerlingben, hanem, túlélve az öngyilkosságot, Brazíliában uralkodik tovább és oda várja kedvenc népét, a ruszinokat.

Pollacknál nincs felülnézet, mint Bruegelnél. Mikrotörténeteinek precizitása mégis a németalföldi festő részletgazdagságára emlékeztet. Bruegeli benne a kisemberek iránti elmélyült figyelme, ez különösen a hamarosan magyarul is megjelenő kivándorló-körképben, Az amerikai császár c. dokuregényben érhető tetten. A Monarchia-beli Galíciáról írt fiktív útikönyvét nálunk is elkapkodták, a náci apáról és a mélynémet családról szóló beszámolója (Halott a bunkerban) szintén komoly olvasóközönséget szerzett magának a magyar könyvpiacon.

Családi vonatkozásban Pollack igazi kopernikuszi fordulatot hajtott végre. Szerette nagyszüleit, azok is őt, félárva gyerekként erősen kötődött hozzájuk. Rasszista gőgjüket, szlávokkal, zsidókkal stb. szembeni áporodott sztereotípiáikat azonban elviselhetetlennek érezte. Fiatalon szakított velük, polonista lett, szlovén nőt vett feleségül. A világjáró lengyel riporter, Ryszard Kapuszczynski szinte össze könyvét lefordította németre, másfél évtizeden át tudósított a kelet-európai változásokról a Spiegelnek. A kisujjában van Köztes-Európa történelme, ma is napi szinten tájékozott a politikában, ritka kurázsit tanúsít a véleménynyilvánításban, szolidáris az üldözöttekkel.

Pollack köszönőbeszédében többször is felbukkan a szégyen szó. Úgy érzi, a világszínpad politikai tereiről kiveszett a szemérem, a nyers üzleti érdek simán felülírja a humanitást. Úgy érzi, a távlatos európai összefogást, a 89-es nagy illúziót darabokra szaggatja a nacionalista népszerűség- és hatalomhajhászás. Nagy vezetőnk neve is felcsendül néha, de fölösleges aggódni, őrá nem vetül a kozmopolita arisztokratizmus árnyéka.

Felzúg a taps, Andrássyt nem látom, Metternich Razumovszkij herceg oldalán távozik, Beethoven helyett világzenét hallgat az ünneplő közönség. Száguldó riporterünk megkéri a díjazottat, pózoljon egyet a kétfejű sasos zászló előtt. 

pollack dijatadas

 

Litera Netnapló, 2018. november 22.

 

Visszhang

Legfrissebb művek

Krokodilopolisz - blog

Kapcsolat