Az Út az üres éghez prózafejezetei után Halasi a középkort megidéző versekben győzi meg az olvasót arról, hogy a holokauszt nem egyszerűen a németség eltévelyedése, hanem közös európai kultúránk rendszerszerű fejleménye. A költő a líra határán jár: itt nincs narrátor, hacsak a történelem nem az, nincs lírai alany, hacsak a középkor intézményei (császárság, pápaság, lovagság) maguk nem azok, nincsenek sorsok, csak sorskeretek (háború, béke, feudális anarchia), itt a pénz átvedlik szereplővé, a zsidóellenes fantazmagóriák (vérvád, ostyagyalázás, kútmérgezés) sűrített, „instant" formában jelennek meg, végül a zsidó siratóének műfaja beszéli el saját európai kálváriáját.
(Részletek)
