Robert Walser

Egy s más Jókai Mórról

Ha azt mondom: „A nap nagy”, az biztos nem sokat ér. A megjegyzések értéktelenek. No és azok a csendes, hangulatos házak a napsütésben: azok érnek valamit? Nem valószínű. Miután szemügyre vettem őket, már aligha érhetnek sokat, mert amit én megbámulok, annak az értéke jócskán megcsappan. S ha már itt tartunk: ugyan miféle dús lombú, de értékhíjas fák állnak ott az ég alatt, mely maga is olyan, mint holmi cafatokra szakadt kék ing? Az ingek rendesen patyolatfehérek szoktak lenni. Mármost annak is, hogy Magyarország legolvasottabb írójáról, a nagy Jókai Mórról szólok, nagy valószínűséggel ugyanez lesz a sorsa; fel fog oszlani a teljes értéktelenségben. Micsoda értékes értéktelenség avagy értéktelen nagyraértékeltség kezd itt alakot ölteni ismét! Ma a világ legelbűvölőbb fehér harisnyája volt egy iskoláslányon, no de csak addig volt ily csodás a harisnya, amíg az én  flörtölő szemem jól nem lakott vele, mert addigra persze, a változatosság kedvéért,  már meg is kaparintotta magának azt, ami értékes volt benne. Amire pillantást vetek, abból rablóként el is veszek. És minél lágyabb a tekintetem, annál arcátlanabbul rabol. Ha viszont mérgesen nézek, olyankor semmit sem lopok. Rosszkedvem tehát nem vesz el tőletek semmit. De ha éppen szeretlek bennetek, és így is nézek rátok, akkor, kedves értékcsökkent polgártársaim, bizony pórul jártok. Irántatok táplált szeretetem engem gazdagít; tőletek kapom a gazdagságot, amit persze nem nagyon akaródzik elhinnetek. De ez nekem szinte mindegy is.

Most pedig jöjjön ő, akit megraboltam! Könyve az észrevétlenség homályában hevert egészen addig, amíg én ki nem emeltem onnan. És ha már figyelmem látkörébe vontam, próbáltam oly élvezettel fogyasztani, akárha finom virslit vagy sajtot ennék. Úgy szürcsöltem Jókai Mórt, mint egy tányér levest. Pátosz, az van is benne bőségesen! Egyébként épp akkor mutattam meg egy amerikai nőnek, hogyan jut el a legjobb éttermünkbe. Bájos volt, ahogy hálából a kis kezét nyújtotta nekem. Olyan csókot nyomtam a kacsójára, hogy csak úgy csattant. A csók legyen cuppanós, ez nálam alapelv. Eszerint cselekedtem most is, a nő pedig mosollyal díjazta a sikeres bókot. Gondoltam, tartozom annyival a hazámnak, hogy legalább ennyivel hozzájárulok az idegenforgalom fellendítéséhez. Jókaiban, mondhatni, túlteng az érzelmi hevület. Közhelyes, bár érdekfeszítő szórakoztatónak lehet őt nevezni: Egy lány, hogy hazája uralkodója lehessen, nem fedheti fel leány voltát. Elővigyázatlanul  megfogadja, hogy minden körülmények között férfiként fog viselkedni. Hogy sajnáljuk őt ezért!  Mert kisvártatva már csak üggyel-bajjal tudja az uralkodói szilárdság palástja mögé rejteni keblének heves hullámokban feltörő ellágyulásait. Mily nagyszerű állhatatosság, s közben minő gyengeségrohamok! Követnek nevezi ki azt, aki iránt szerelemre gyúlt, s akit mi a rövidség kedvéért ezentúl csak mamlasznak nevezünk. Az is epedve szereti őt a maga teljes maflaságával. Láttak már valaha is mulya diplomatát? Ha nem, íme, itt áll önök előtt! A gyárat, ahol előállították, úgy hívják: Jókai. Remekül prosperál az üzem. Cselédlányok és egyebek most biztos meg fognak haragudni rám, hogy ilyen hányaveti módon fölényeskedem kedvenc szerzőjükkel. Magam is belesápadok nyegleségembe. A mi nőlelkű szerelmes követünk az Elemér névre hallgat. A lányfejedelem neve Dalma, s ez az ugribugri, varkocsos, ám politikailag nagy súllyal  latba eső kis kardmarkolatszorító ezek után szerelem nélkül kénytelen végigforrongani hátralévő életét. Fürkész tekintetek figyelik. A szenvedelmes mamlasz, akarom mondani, a mi oly igen rokonszenves tutyimutyink szíven szúrja magát. Kublájnak hívják a gazt, őrá hárul a feladat, hogy ország-világ előtt előtt leleplezze a személyében hazáját képviselő leányt. Dalma kettéhasítja a gonosz ármánykodót, s e hősi tettével végérvényesen tanúbizonyságot tesz férfi voltáról. Hatalmas ütközetre kerül sor. Dalmából egy adag vagdalt hús lesz, vagyis miszlikbe aprítják. De népe győz. Egy korábbi epizód során Dalma így szól a királylányhoz, akit feleségül kellene vennie: „Szeretlek most, mert nem szeretsz.” A királylány a mamlasz miatt nem tudja szeretni őt, de midőn ezt megvallja, Dalma felsikolt. Mindketten ezt az Elemért szeretik. Nagyjából így esnek a dolgok Magyarország  legjelentősebb regényírójánál.

Most elmegyek és megiszom néhány pohár sört. Ez a szegény Dalma nem tudott eljutni odáig, hogy egy lányban szerelmet ébresszen, pedig ez olyan egyszerű!

Egyébként nem értem, miért ne játszhatná egy lány a vezér szerepét? Hiszen olyan jó, ha egy nő parancsol az embernek! Ebből még egy nép esetében is kisülhet valami.

Rövidesen tengerre szállok. Úti előkészületek folyamatban. Szeretném, ha irigyelnének.

 

(1925)

 

 

Visszhang

Legfrissebb művek

Krokodilopolisz - blog

Kapcsolat