Дождь над заливом
Tartós eső!, huzgálod ujjaid
között a szálakat; hogy szét ne essék,
egymáshoz öltesz földet és eget,
megszállott varrónő – ez a rögeszméd.
Mi végre, mondd, e lázas őckölés?
Nem bánod cseppet sem a tű hiányát? –
A hullámtörő gát fölött a Nap
előbújt már megfújni harsonáját.
S tekintetem (a tetőkön még némi zörgés,
kaparászás) a ferdén földhöz gyűrt, véletlen ég egy
darabján, az öblön túl, az Izsák székesegyház
arany himlőhelyére téved.
