На столетие Анны Ахматовой
Könyvlapot és tüzet, magot s malomkövet,
lenyírt hajszálakat, szekerce élét –
Isten megőrzi mind; kivált a szeretet
s a megbocsátás szavait – mint saját beszédét.
Bennük tépett pulzus lüktet, tört csont ropog,
ásó kopog tovább tompán, egyenletes ütemben;
mivel az élet – egy, s a halandó zajok
kivehetőbbek így, mint fent a vatta-csendben.
Nagy lélek, a tengeren túlról fogadd hódolatomat:
szól ez a honi földben porladónak és tenéked,
mert ily szavakra leltél, és nyelved ajándékot ad
a süketnéma Világmindenségnek.
