Tá ze mejkháne-o mej nám-o nesán kháhad búd
Az iszákos, mig a kocsmában a színbort kapni,
hason is kész az öreg mágus elé eljutni.
Karikáját születéstől a fülemben hordom,
neki kellett, ezután is neki kell hódolni.
Ha megállsz majd a siromnál, könyörögj érettem:
aki korhely, csapatostól oda fog tódulni.
De te, öntelt, hiu aszkéta, eredj!, mit sem tudsz –
ahogy én sem: szin-örömnek magadat átadni.
Ma török szépem, a kínzóm, berugott és elment:
most a mások szive fog vért szaporán hullatni.
Ravatalról is a vágyam szeme téged kémlel;
mig az éj meghasad és jelt nem ad feltámadni.
A szerencse mire Háfizhoz talál pártolni:
idegen fogja a kedves csigafürtjét fogni.