Visy Beatrix, ÉS

Jichak Katzenelson: Ének a kiirtott zsidó népről – Halasi Zoltán:Út az üres éghez

Katzenelson jiddis poémája a varsói deportálássorozat és gettólázadás eseményeivel szinte egy időben keletkezett. A szerző részese, szemtanúja, krónikása a körülötte zajló pusztításnak, családját sirató férj és apa, az éppen zajló népirtás tanúja, élő közvetítője. Verse nem is lehet más, mint kiáltás, az egek faggatása, harag és kétségbeesés, vádló gúny, siralom és krónika egyszerre. Mindez a fájdalom keresztrímes tizenöt strófás énekekbe, pontosan tizenötbe, szigorú rendbe szorítva. Az események a versbe fogott helyek, nevek által kapják meg a borzalom tapinthatóságát: a családtagok, árva gyerekek, barátok, zsidó alkotók és tudósok név szerinti elősorolása, a jelenettöredék sokasága a népirtás mértékét és felfoghatatlanságát zúgja, a gettó helyszíneinek, utcáinak, egy-egy épületének lokalizálása akaratlanul is az emlékezet helyeit, tereit teremti meg, melynek tengelye-centruma a Miła utca és a százhúszezer ember összeterelésének napja, 1942. szeptember 6-a.

Az Éneket egy épület „átriumos közepeként” határozza meg a mű fordítója,  Halasi Zoltán, aki egy különös építményt, valódi emlékhelyet (locus memoriae) emel e középpont köré. Az Út az üres éghez olyan kisebb egységekből álló prózai szövedék, kerengő, amely a lengyelországi zsidóság kultúráját, vallását, művészetét, életmódját mutatja be dokumentarista stílusban. A tényeket, adatokat, statisztikákat felhasználó, jegyzőkönyvek, beszámolók, jelentések műfajait imitáló – sokszor valóban ezekből, legfőképp a Ringelblum-archívumból merítő – szövegek száraz, tényszerű stílusa ellenpontozza Katzenelson siralmának felfokozott érzelmeit, a kétségbeesés és a fájdalom szólamait. A kerengőnek minden egyes köre, amelyeket az olvasás során rovunk, újabb adatokkal, körülményekkel, szempontokkal árnyalja Jidisland életének, működésének, gazdaságának, az erősödő antiszemitizmusnak, a sokasodó intézkedéseknek, az idegengyűlöletnek képét, újabb rétegeket von az építmény köré. Közben, az idő és az események előrehaladtával, a tér egyre szűkül, beszorulunk Varsóba, a gettó falai közé, majd a gettó területe is egyre zsugorodik, a falak összepréselnek, az élettér folyamatosan csökken, a gettó lakossága egyre fogy. Végül lakásokban elfalazott rejtekhelyekbe, pincékbe, gyermekeket rejtő zsákokba, bőröndökbe zárulunk a bevagonírozás, a transzportok eseményeit felidéző részeknél.

A kötet harmadik egysége többféle versforma és lírai megszólalásmód segítségével tágabb kontextust teremt Katzenelson poémájához. A középkori Európa társadalmi, hatalmi, vallási és gazdasági játszmáit, aránytalanságait, túlkapásait megéneklő költemények széles talapzatot, tág (szín)teret nyújtanak a második világháború, a holokauszt eseményeihez. A szerző nem a közvetlen előzményekre, a népirtásban részt vevő felelősökre fókuszál, hanem hosszú (időbeli) kifutópályán landol egészen az okokig, lehetséges gyökerekig. Ily módon (is) hangsúlyozva a közös kontinentális felelősségvállalás és szembenézés szükségességét.

(Kalligram Kiadó, Budapest, 2014. 235 oldal, 3500 Ft)

fShare

Tweet

Zoltán Gábor, ÉS

Jichak Katzenelson: Ének a kiirtott zsidó népről

Halasi Zoltán: Út az üres éghez

Egyszerre dokumentum a mű születéséről és maga a nagy mű. A lengyelországi jiddis költőt, Katzenelsont megsemmisítő táborba való deportálástól mentik meg zsidó ellenállók, hogy megfogalmazza, megörökítse egy egész nép eltűnését. Katzenelson költő, akinek a németek addigra már elpusztították feleségét és gyerekeit, barátait. Fájdalma és a rárótt feladat súlya egyszerre bénítja. Kétségekkel küszködve írja meg hosszú versét, mielőtt a németek őt magát is elpusztítják. Igen, itt, ebben a kontextusban nem pontatlanság a népirtás alanyává egyszerűen a németeket tenni meg, és azt is pontos megfogalmazásnak érzem, hogy a kiirtottakat zsidó népként említi Katzenelson, és nyomán így beszél e többmilliós népességről Halasi: a Lengyelország és a Szovjetunió területén élő több milliónyi, jiddis anyanyelvű emberről van szó, akik egyedi, jellegzetes és sokszínű kultúrát ápoltak. Halasinak a poéma mellé, köré írt műve, az Út az üres éghez elsősorban azért jött létre, hogy ezt az előre megfontolt szándékkal megsemmisített kultúrát visszahozza a nemlétből, és megmutassa, milyen lehetett a pusztulás előtti évtizedekben, években, napokban. Nem érzem túlzásnak áldozati szertartásnak nevezni Halasi több éves, egyszerre tudományos és művészi munkáját. Keze nyomán a kelet-európai zsidó kultúra ezúttal nem kimerevített képen idéződik meg, hanem folyamatosan változó, eleven jelenségként. Természetesen ez még botrányosabbá teszi azt a tényt, hogy egy másik kultúra egyszerűen kivégezte.

A közeledő vég tudatában élő lengyel zsidók szisztematikusan dokumentálták mindazt, ami velük történt. Halasi elsősorban ezekre az anyagokra építve írta meg szövegeit; példás alaposságú, ugyanakkor mértéktartó jegyzeteiben megnevezte az embereket, akiknek az emlékek és fennmaradásuk köszönhető. Nem Katzenelson időleges megmentése és művének létre segítése volt az egyetlen ilyen gesztus. Jidisland tudósai fegyelmezetten rögzítették a közösség végnapjainak körülményeit, és elszánt harcosok tevékenykedtek azért, hogy a dokumentumok fennmaradjanak – Sebald a németek esetében később épp az ilyen tanúságtételek hiányát tette szóvá.

Halasi a legnehezebbet, a végső fázis ábrázolását sem kerüli meg. Változatos, kísérleti prózai eszközöket használ, melyek komoly megfontolást és innovációt igényeltek minden egyes esetben. Például a Fúga című fejezet esetében egy meghatározott permutációs szabály szerint épülő szerkezetbe szervezi a prózai elemeket: menekülő gyerekek szavai villantják fel az általános, szüntelen öldöklés képeit, így juttat vissza a fuga eredeti jelentéséhez, a futáshoz, meneküléshez. A kötetet záró versciklus – Da capo – a zsidóellenességet és általában a könyörtelen emberirtó hajlamot nemcsak a német, hanem általában az európai kulturális hagyomány részeként villantja fel.

(Kalligram Kiadó, Pozsony, 2014. 240 oldal, 3500 Ft)

fShare

Tweet