Verklärte Nacht
Ketten mennek a tar, kopár ligetben.
A hold velük, néznek meredten.
Lázgörbét ír a tölgyek ága,
a magasban a hold suhan.
Felhőtlen ég világossága.
És megszólal egy női hang:
Gyereket várok, de nem tőled.
Tiéd vagyok, de bűnös főleg.
Nagyot vétettem magam ellen.
Már nem hittem, hogy valaha
boldog lehetek életemben.
Hadd legyek legalább anya,
ennyi örömöm csak lehet!
S borzadozva egy idegennek
adtam magamat oda.
Jól tettem, gondoltam magamban.
De bosszút állt az élet rajtam:
mert most találkoztam Veled.
Esetlen lép a nő, a hold vele.
Fölfelé száll sötét tekintete.
A fény felissza nyomtalan.
És megszólal egy férfihang:
A megfogant gyermek miatt
ne vádold többé magadat.
Figyeld, a kozmosz hogy ragyog ránk!
Tündöklik minden égitest!
A hideg tengeren bolyongván
lényünk a másikból ezt érzi, ezt:
a ránk sugárzó melegséget.
Így járja őt is át a fény,
így lesz a gyermeked: enyém.
Hisz én is gyermekként, mi másban,
fürödtem lényed sugarában!
Magához vonja erős csípejét,
hosszú csókjuktól felizzik a lég.
Ketten mennek a fénylő éjszakában.
