Bronzkori klasszikus

Karátson Gábor ji kingje

 

Hexagrammok

Kína ősi kultúrhéroszainak egyike, Fu Hszi ajándékozta meg a „Közép Birodalmát” nemcsak a halász- és madarászhálóval, a házasság intézményével, hanem az írással is. Neki tulajdonítják a jang és jin vonalszimbólumokból álló ábrák feltalálását. Az egyszerűség kedvéért a jangot gondolatjelnek, a jint két kötőjelnek (közte szünet) képzelje el az olvasó. Két vonal kombinációja négy, háromé nyolc, haté hatvannégy vonalábrát eredményez. Ez így önmagában színtiszta matematika volna, az is, csakhogy Fu Hszi a működő természet ellentétpárjait (aktív-passzív, világos-sötét, erős-gyönge, férfi-nő stb.) képzelte bele a vonalkombinációkba: a legenda szerint a folyóból kiemelkedő teknősbéka páncéljának mintázatából olvasta ki Ég, Föld, mennydörgés, víz, hegy, szél, tűz, tó trigramját. Egyfajta erőtan mutatkozik meg a trigramokban, ám semmiképp sem a modern nyugati fizika értelmében: a tradicionális kínai természet legalább annyira spirituális, mint amennyire materiális, mindenben érvényesül a szellem jelenléte.

Bővebben...

Dér és köd

Bernáth István: Skandináv mitológia

 

Ittál-e már, költő barátom "Suttung (ejtsd: Szühtunk) mézsöréből"? Ha nem, akkor csak rímfaragó a neved. Tudd meg hát, mi az ihlet keletkezéstörténete. Íme: a két óskandináv istennemzetség, a harcias-erőszakos ászok és a bűbájos-szabados vánok szokásukhoz híven viszálykodnak egymással, majd békülékenységük jeléül beleköpdösnek egy dézsába, s hogy a fölös szájnedv mégse menjen kárba, egy bölcs óriást gyúrnak belőle: Kvasirt. A világjáró és világszerte "az észt osztó" óriást két gonosz törpe megöli, vérét mézzel keverik el. Cinikusan azt hazudják az ászoknak, hogy miután senki sem tudott neki feltenni olyan kérdést, amelyre ne tudott volna válaszolni, Kvasir a saját bölcsességébe fulladt bele. Mézzel kevert véréből pedig olyan mámorító "seritalt" erjesztenek, hogy aki iszik belőle, megszállja az ihlet: költő lesz. A törpék még egy óriás házaspárt is eltesznek láb alól hihetetlen galádul, de vízbe fulladt áldozatuk fia bosszút áll apjáért, elszedi a törpéktől a csodaitalt, furfangosan elrejti, s leányát bízza meg őrzésével. A mézser is kincs, nem csak a Niflungok (Nibelungok) aranya, hogy is ne kerülne a hatalmas istenek birtokába előbb-utóbb: Odin, az északi Zeusz ledönti lábáról az óriás leányt, aztán egy hajtásra kiissza a kádakból a sört, és sólyom képében repül vissza Ásgárdba, az ászok Olümposzára. Az elnyelt ital nagy részét mindjárt beleköpi egy dézsába (az ihlet tehát közkincs), a bennszorult maradékot pedig az őt üldöző Suttung óriás képébe fingja: ez a fűzfapoéták része.

Bővebben...

Mesék Paradicsomkertje

A teljes Ezeregyéjszaka magyarul

 

Nagyjából az első ezredforduló táján, midőn a magyarok eleinek cselekedeteiről szóló hősi énekek, az ősvallás szertartásszövegei és a törzsi hírességekhez fűződő anekdoták, egyszóval az élő szájhagyomány zöme Atlantiszként süllyedt el a kereszténység tengerében, a muszlim kultúra virágzó városi szigetein – a "komoly" kultúrjavak, a teológia és a tudomány kincsei mellett – már javában gyűjtögették "az éjszakai történetmondók" és a "bohóckodva szórakoztatók" kitalált történeteit is.

Bővebben...

Isten megélhetése

Martin Buber: Haszid történetek

 

1665-ben a Szentföldön megjelent a Messiás. Európa zsidósága Hamburgtól Szalonikiig, Vilnától Odesszáig egy emberként készült a megváltásra. Sokan eladták vagyonukat, szertelen ünneplésbe kezdtek. A Messiás előbb elvett egy világszép leányt, majd bejelentette: a következő évben megdönti a török szultán uralmát, és összegyűjti hitsorsosait a diaszpórából. Erre a szultán lefogatta és választás elé állította a megváltót: vagy áttér az iszlámra, vagy kivégezteti. Sabbatáj Cví, az ekkor negyvenéves, szmirnai születésű, mániás-depressziós férfi az előbbit választotta. Még tíz évig élt Muhammad effendi néven, színleg muszlimként, eleinte állami kegydíjas volt, végül száműzték Albániába. Akárcsak a síiták rejtőzködő imámja, Sabbatáj Cví sem halt meg hívei szemében. Áttérését áldozatnak tekintették. Majd visszatér és eljön újra, mondták, ha az idegen vallás poklaiba alászállva összegyűjti az ott fogságban lévő isteni szikrákat.

Bővebben...

"Sosem tudtam meg a szabályt"

Franz Kafka: Töredékek füzetekből és papírlapokról

 

Franz Kafka népszerűsítéséért a hagyatékot gondozó jó baráton, Max Brodon kívül a huszadik század történelme tette a legtöbbet. Az író neve fogalommá vált. Az érthetetlen el- és meghurcoltatás, az értelmetlenül megalázó és átláthatatlanul bonyodalmas hivatali eljárás, valamely ódon városrészben az embert hirtelen elfogó bekerítettségérzés, a lepusztult házakból áradó nyomasztó hangulat, az alaptalanul és megmagyarázhatatlanul mindenre kiterjedő lidérces szorongás, a kudarcok tekervényeibe csavarodó kiúttalan élet, mindez már évtizedek óta "kafkai"-nak minősül a közbeszédben.

Bővebben...

"Test, gondolj arra"

Kavafisz: Alexandria örök. Válogatott versek.

 

"Arisztokratának lenni a görögöknél annyit jelentett, hogy az embernek van egy kávéházi törzshelye valahol Pireuszban" – mondta 19. századi értelmiségi elődeiről a költő. Nos, Konsztantinosz Kavafisz a nyomdokukba lépett, igaz, nem Hellászban, hanem a hasonlíthatatlan atmoszférájú, kevert kultúrájú, kétezer-kétszáz éves Alexandriában.

Bővebben...

A magában álló

Elias Canetti (1905-1994)

 

"Canetti? Nincs is olyan!" – fakadt ki Gabriel García Márquez az őt álmából feltelefonáló újságírónak 1981 őszén. Előzőleg a riporter kérdésére, hogy mit gondol, ki kapta a jelöltek közül az az évi "Nobelt", Márquez gondolkodás nélkül rávágta: "Hát persze, hogy én."

A Száz év magány írója talán nem lett volna ilyen tudatlanul önhitt, ha Canetti ősei 1492-ben a spanyol királyi pár diktátumának engedve áttérnek a kereszténységre, hiszen akkor Elias nevű leszármazottjuk bizonyára nem az al-dunai Ruszéban látja meg a napvilágot szefárd zsidó kereskedőcsaládban, hanem valószínűleg buzgó katolikus konvertiták utódjának születik, teszem azt, Közép-Mexikóban, hogy aztán Xavier vagy egyenesen Jesú keresztnévvel robbanjon be a harmincas évek derekán a latin-amerikai irodalmi elitbe valamilyen radikálisan formabontó spanyol nyelvű regénnyel, amely a fiatal Márquezre is nagy hatást gyakorol.

Bővebben...

Mi a csehákság?

Berkes Tamás: A cseh eszmetörténet antinómiái

 

A cím senkit se rettentsen el, habár a könyv kissé bonyolultabb annál a kézszorításnál, amellyel Toldi megroppantja a cseh Mikola ujjait. Melyik borivó tudja például, hogy a „Szent János-áldás” névadója, Nepomuki Szent János a valóságban csak Pomuki, s hogy nem az utak védőszentje volna voltaképpen, hanem az invesztitúraharc egy epizodistája? Ki gondolta volna, hogy cseh szemmel nézve a XIX. század eleji Pozsony a magyarországi nemzetek „kozmopolita Babilonjának” tűnt? Kinek van fogalma róla, hogyan szólt a csehekre vonatkozó „herderi jóslat”, s miként aknázták ki a „szlávok nagyrahivatottságát” a cseh költők? Ki tudta, hogy a cseh nemzettudat gerjesztői kitalált ócseh regéikkel, eposztöredékeikkel sok-sok évtizeddel megelőzték a mi Thaly Kálmánunkat, a kispályás kuruc nóta hamisítót? Ki tudta, hogy a cseheknek is megvolt a maguk besúgó konspirátora, csak épp ott nem Martinovicsnak vagy Bakunyinnak, hanem Sabinának hívták, s miután nyilvánosan lelepleződött, titokban tovább küldözgette jelentéseit Bécsnek?

Bővebben...

Kettős tradíció

Szőke Katalin: Álommúzeum

 

Az orosz irodalom, hála a szovjet tiltó mechanizmusoknak, a nyolcvanas évektől kezdve rengeteg felfedezni valót adott fordítóknak, irodalmároknak és olvasóknak. Kanonizált életműveknek alkonyult be egyszeriben, Magyarországon sose hallott költőkről-írókról derült ki, hogy ők a XX. századi orosz szellem igazi reprezentánsai. Szőke Katalin esszé- és tanulmánykötetének első számú érdeme, hogy ráirányítja figyelmünket az oroszok kettős tradiciójára: náluk az irodalom korpuszát magaskultúra és „apokrif”népi hiedelemvilág, individualitás és tömeglét váltóáramszerűen hatja át.

Bővebben...

Visszhang

Legfrissebb művek

Krokodilopolisz - blog

Kapcsolat