Szőke Katalin: Álommúzeum
Az orosz irodalom, hála a szovjet tiltó mechanizmusoknak, a nyolcvanas évektől kezdve rengeteg felfedezni valót adott fordítóknak, irodalmároknak és olvasóknak. Kanonizált életműveknek alkonyult be egyszeriben, Magyarországon sose hallott költőkről-írókról derült ki, hogy ők a XX. századi orosz szellem igazi reprezentánsai. Szőke Katalin esszé- és tanulmánykötetének első számú érdeme, hogy ráirányítja figyelmünket az oroszok kettős tradiciójára: náluk az irodalom korpuszát magaskultúra és „apokrif”népi hiedelemvilág, individualitás és tömeglét váltóáramszerűen hatja át.
Az elemzés finom eszközeivel mutatja meg, hogyan változott át pl. a Nagy Péter által mocsárra emelt Pétervár képe az egyes íróknál, hogyan alakult át a gyakori feldolgozás során a város építészeti-egzisztenciális irrealitása az irodalmi közhelyek gazdag tárházává. Nagyon izgalmas, ahogy a századelő vallási utópiáktól fülledt levegőjét érzékelteti – az íróknak „súgó” filozófusok, Sesztov és Rozanov alakját is felidézve –, az 1917-ben szinte törvényszerűen bekövetkező forradalmi robbanással együtt. Utána már csak vagy emigrációban vagy a diktatúra szuronyainak hegyére tűzve lehetett létezni. Az Álommúzeum becses darabjai az Ahmatova szerelmi magánmitológiáját és a Brodszkij koncepciós perét ismertető írások, a számos nagyszerű portré közül kiemelkedik a levitézlett szovjet költő sztár, Jevtusenko pályaképe, és megvilágító erejű a Remizovról és Bulgakovról szóló elemzés is. De megtudhatjuk a kötetből, milyen könyvek kaphatók manapság az moszkvai könyvpiacon, miként írhatott csak magyar fordításban létező szonetteket Arszenyij Tarkovszkij költő, a filmrendező papája, miért adja olcsón az egyébként rafinált regényíró, Pelevin vagy miért fenyegetheti „képregénycsömör” az olvasót Viktor Jerofejevnél.
Ekkora irodalomba, mint amilyen az orosz, csakugyan nem árt a vezető. Nyugodtan támaszkodjunk hát Szőke Katalinra: irány az Álommúzeum!
Gondolat, 2003, 270 oldal, 1490 Ft
