A csapda

Beállt a jég, a Bajkálon is, át lehet kelni rajta, a folyókon is, át lehet járni rajtuk, de aludni jobb, jobb lenne, a tajga is alszik. Hó alatt szunnyad a perje, a májmoha, a ternye, az áfonya, durmol a medve, a nyestkutya, a csíkos mókus, az ugróegér. Két napja nem ettem.

Messze van Irkutszk, Kelet Párizsa, ahová visznek, majd ha lenyúztak, szélsebes mozdulatokkal, avatott kezek. Ha ügyesek, úgy egyben marad majd, szinte a húsos formáját tartja az irhám, mondod, mintha nem tudnám. Van aki fejnél kezdi a fejtést, van aki hátsó lábnál, sietni kell, legjobb még ott a csapdánál, be ne szennyezze vérfolt a bőrt, hajrá!, hájtól, inaktól megszabadítani késsel, kikanyarítva a szemgolyót, megtartva a pofát a kifejezéssel, ujjakat egyenként kimetélve belülről, kihúzva a lompos szőrből a farkat, és megvagy, ég veled, test! 

fShare

Tweet

Bővebben ...

A tanácskozás

Lépjetek be tolmácsok! Hiába vagytok mások, falanszik, bordogálok, egy követség vagyunk, egy asztalnál ülünk. Így rendelte a Császár, és mi engedelmeskedünk. Egy úrnak szolgálunk, ő az Ég Fia, a földi közép, Kang-hszi: a békés harmónia. Nagy tisztesség nekem, hogy legféltettebb kincsét nevelhetem, trónja örökösét, úgy is mint nagy-nagybácsi, erkölcsünk alapjaira: szeretet a szülő iránt, tisztelet az idős iránt, szomszédokkal békesség, ifjúságnak műveltség, megfelelő foglalkozás, gonosztettől tartózkodás. Nagy tisztesség a Császárt szolgálni, nekem még kötelesség is, családi, negyedíziglen. Nem a rang teszi az embert, tolmácsok, ugye az udvar levegője fülledt, kinevezések-leváltások, hirtelen felhőátvonulások, a magasan álló mélyre süllyed, nem a rang, a feladat számít, a ranggal születik az ember, de a feladat emel fel. Aki eljutott már a főtitkárságig, mint én, annak azután jöhet bármi, akár egy testőrkapitányi cím, akár egy békeköveti; csak az számít, a megbízást hogy teljesíti, a Császár mire értékeli.

fShare

Tweet

Bővebben ...

A jezsuiták

Irány északnyugat, megint ötven lit tettünk meg, ennyit mutat a mérőkötél, az nem szakad el, csak a mi idegeink, azok mállanak. Hihetetlen forróság, pára, nyomás, félig már meg is főttünk, annyira biztos, mint a birkahús esténként, ami ehetetlen. Mi sem vagyunk valami étvágygerjesztő látvány. Csodálnám, ha ránk fanyalodnának a farkasok. Itt is vannak, ahol semmi sincs, a sivatagban, láttunk párat elinalni, az itteni félénk fajta, elég fehér, rövidszőrű, agárszerű. Homok pereg a ruhánkon, homok táncol a szemünkön, homok ül a pórusunkban, viszketünk tetőtől talpig, homok zsizseg az agyunkban, időnként látomásunk van, a vesénkben is homok van, a hólyagunkban is. Most már félhomály van, sátrak felverve, éhünk elverve, egyik szolga félrevonul szükségét végezni, visszajön, ráncigál, azt mondja, menjek oda, a barkán mögött van egy fa. Három láb magas, a virágai mégis akkorák, mint egy kocsikerék. Nyitva a szirmuk, ezt látnom kell. Ne menjek, fog le a másik szolga, aki ilyet lát, meghal.

fShare

Tweet

Bővebben ...