Berkes Tamás: A cseh eszmetörténet antinómiái
A cím senkit se rettentsen el, habár a könyv kissé bonyolultabb annál a kézszorításnál, amellyel Toldi megroppantja a cseh Mikola ujjait. Melyik borivó tudja például, hogy a „Szent János-áldás” névadója, Nepomuki Szent János a valóságban csak Pomuki, s hogy nem az utak védőszentje volna voltaképpen, hanem az invesztitúraharc egy epizodistája? Ki gondolta volna, hogy cseh szemmel nézve a XIX. század eleji Pozsony a magyarországi nemzetek „kozmopolita Babilonjának” tűnt? Kinek van fogalma róla, hogyan szólt a csehekre vonatkozó „herderi jóslat”, s miként aknázták ki a „szlávok nagyrahivatottságát” a cseh költők? Ki tudta, hogy a cseh nemzettudat gerjesztői kitalált ócseh regéikkel, eposztöredékeikkel sok-sok évtizeddel megelőzték a mi Thaly Kálmánunkat, a kispályás kuruc nóta hamisítót? Ki tudta, hogy a cseheknek is megvolt a maguk besúgó konspirátora, csak épp ott nem Martinovicsnak vagy Bakunyinnak, hanem Sabinának hívták, s miután nyilvánosan lelepleződött, titokban tovább küldözgette jelentéseit Bécsnek?
Ki gondolná, hogy a cseheknél is megvan a kuruc-labanc hagyomány megfelelője, s hogy a modern, 1918-as csehszlovák állam épp az ottani „kuruc”, a „huszita nemzeti út” ideológiai fundamentumára épült? Ki tudta, hogy ennek fő ideológusa Masaryk elnök volt? Ki tudja, hogy a „csehákság” Prágában a kollaboránság szinonímája, és sunyi szolgalelkűséget jelent?
Berkes Tamás, a kiváló bohemista úgy kalauzol végig bennünket a cseh nemzeti eszme kialakulásának történetén, hogy elénk rajzolja a lázbeteg értelmiségieket, akik ahelyett, hogy gazdálkodtak, borozgattak, szerelmeskedtek volna nyakra-főre, a nemzeti ideában találták meg nőeszményüket, neki tették a szépet, miatta rágtak őket a bú, érte párbajoztak.
Vigyázat: a könyv színtiszta tudomány! Berkesről, akárcsak Hegelről a filozófiatörténet vonatkozásában, elmondható: ő még elolvasta, amiről írt.
Balassi, 2003. 349 old. 1800 Ft
