Kettős tó
1
Tavasszal? Zöldesszürke,
hüvöskés borzolat.
A szélső sort nyaldossa
s a makadámutat.
Kőhíd, fahíd közt nem több,
csúzlilövésnyi táv,
már-már provanszi flóra,
zöld felhám, mész, alább
felénk szögellő horpadt
homokdomb homloka
szeg átmeneti arcot,
mely megkettőzi a
fellegbe bújt kacsák és
záporként landoló
libák szórvány fehérét.
Part nincs, elfújható
álla alá taréjos utcánk
gyűrődik, sárdamaszt…
Valami úgy tesz, mint ami
csak telik, s nem fogyaszt.
2
Kósza légáram-emlék
hörpölne – nincs miből.
Víz helyén füst- és zsírszag,
alatta nyári bőr,
azon tippanmaradvány,
elfekvő, sófehér
gyökérfürt, rögcsimbókja
reá alvadva, vér.
Föld-arc: merő hasíték,
leveles repedés,
csupa mozgatlan szájrés
és szárazságnyelés.
Égig begombolt csöndben
kis meztelen neszek,
hő hátán eres-hártyás
kobaltkék szárny rezeg.
Ki szemlél? Mi a szemlélt?
Inaktív rondaság.
A béka lelke nézi
felfúvódott hasát.
*
(Kő- és fahíd közt nem több,
csúzlilövésnyi táv,
kiterjedünk és elfogyunk,
de van-e nincs tovább?
Ez voltál, ez leszel majd,
hol leejt, hol meg őrzi
ölelkező szelek
szeszélye – költöző víz.)
