avagy mind így csinálják

Részlet

(Előtér: A hanyagul öltözött pincér a két magára maradt férfi asztalához jön és meghajol Herbert és Kurt előtt.)

PINCÉR: Parancsolnak az urak?

HERBERT és KURT (egyszerre): Már megvolt a mai szórakozás: sífutás, hosszú és rövid táv.

PINCÉR: Hogy lehetnek ilyen engedékenyek? Még meg se fordultak, és a sípartnereik már le is léceltek. Ki kellett volna adni nekik: a megfelelő pillanatban a megfelelő utasítást!

HERBERT: Nem fognak elmenni idegenekkel.

KURT: Most azon filóznak, melyik fajta bevonat a legelőnyösebb a vonalaiknak. Ezért veszik a trikót.

HERBERT: Vásikáznak. Még egy-két hónap, és a futófelületük újra virágba borul.

KURT: Időbe telik, mire a természet feldolgozza, hogy csoportosan vágtunk neki.

HERBERT: Hiába, ez az élet. Az igazi. Magunk választottuk.

PINCÉR: Igen ám, de amikor a jóisten megteremtette önöket, akkor ezt a mérges csírát, a férfibürökmagot belepottyantotta a pohárba – egészségükre! ‑, és most ezzel kéne ugyebár kezdeni valamit. Á, már menni akarnak! Persze a tévé előtt vagy az újság mellett ülve sokkal szórakoztatóbban telik az idő, igaz? Mert ugye ott szépen apródonként azért csak segítenek magukon. Jó kocsihoz mindig jár nő: mindig van a tárban egy lehívható tündér. Az élmény tiszavirág-életű, de ez a cél is: túlesni a perc-leánykákon, ballal levenni az időt, jobbal hátratenni, sarokkal. Új év, új lányok!

HERBERT: Naná, mindig a legújabbakat béreljük ki. Ledér ruci, alatta semmi. És ahogy mondja: a felvillanó fotómodell-arcok olyan gyors egymásutánban követik egymást, hogy nincs az az elsuhanó kísértet, amelyik ennyi idő alatt ledobja magáról a lepedőt.

PINCÉR: Ha egy pillanatra körülnéznek: Az önök asszonkái teli torokkal harsogják világgá a nemüket. Nekik meg ez jutott. Azt hiszik, azzal, hogy belegázolnak a puncstortájukba, már le is van tudva a dolog? Nem tudják, hogy a legjobb szakács a csömör? És hogy nemcsak a vadak vadulnak? Nehogy azt higgyék, hogy ez a friss húsik után tekerő bringásgatyesz sokáig domboríthat még a látszattal. Mindjárt leszáll az éj, és ilyenkor, mint tudjuk, meg szokás bokrosodni! Nézzék, milyen dögös anyag! (a szexshop felé mutat) Ilyen matériát, mi, fiúk is szívesen húznánk a fütykösre! Jó, a sportcuccban nem sok hely marad az életörömnek. De hát mi másunk van a sporton kívül, ami megmozgatna? Vetkőznek a bigék! Bomba egy anyag ez a latex, nem? Kész plasztikbomba! Valósággal bekerget bennünket az idegen combközökbe! Hohó, a sport csak javít a nők isteni idomain! A mesterséges molekula gyakorlatlan keze nem remeg: tökéletesen lekoppintja a nőt. Így már majdnem olyan izgi, mint egy ilyen szexi trikesz. Alatta pedig: ott a szolgálatkész titkárnői ajakrés, hogy legyen hova ürítenünk bugyborgó nedveinket, hogy abba a puha szattyánbőr bukszába végre-valahára belezizzenjen a húszfilléres. Hát nem ezt csinálják mindenkivel? Figyeljenek! Fehérlő buckákon át visz az út, még át se vágtak az egyiken, már jön is a következő bontottszárnyas, már ott fickándozik, állagóvó csimicsomagolásban. Nincs megállás! Ha a nagy Natúra mást mutat is, hiszen ott elriad tőlünk a vad, mi sose legyünk restek: kutassuk, kajtassuk csak rendületlenül a másikban rejtőző állatot. Ó, istenem, ezek a nők! Milyen rosszul bírják a magányt! Mikor egyedül vannak, az olyan nekik, mintha időzített bomba fülsiketően hangos ketyegését kellene hallgatniuk. Rövidesen nem is marad belőlük más, csak a bájruci: az elasztikusabb a beteljesedést sürgető időnél. Most mennek ki a shopból, látják?

KURT: Higgadtan nézünk az események elébe. Egy biztos: a fiatalkori őrületnek már nyoma sincs bennük.

HERBERT: Már rég nem olyan szertelenek és bohók. Égnek áll tőlünk a szőrük a nunusukon. Meg vagyunk áldva velük.

PINCÉR: Ha látnák, hogy sietnek, valósággal a nyakukat törik a nacsasasszonyok! Már alig várják, hogy vadidegenek leadják nekik a fakultatív programot, ami pusztító hatását tekintve felér egy kisebbfajta atomtámadással. Ezek a nők! Jóformán meg sem érkeznek, mégis folyton el akarnak menni. Kor nem számít. Küllem nem érdekes.

HERBERT: Csinálja itt a feszkót! De mi ezt nem vesszük be!

KURT: Ami Izoldát illeti: ki van csukva ez az egész. Őhozzá csak nekem van hozzáférésem. Illetéktelen belépés letiltva. Ezért érünk célba mindketten, látszólag erőlködés nélkül.

HERBERT: Nem mintha Klaudia tavacskája, amit hosszú évek keserves munkájával duzzasztott fel aztán az elasztán révén, egy Bajkál volna a mélységét tekintve. Vízhozama kettőnket is alig áraszt el. Nem egy halaknak való lubichely. Különben is: Klaudia és Izolda olyan kezes jószágokká szelídültek, hogy ma már a banánt is pórázról ennék.

KURT: Nem hiszem, hogy egy gyorsnaszád kellene nekik. Meg hogy azzal átcsaphatnának a gáton! Ez már csak azért se valószínű, mert hajótest nemigen tud haladni bennük, ilyen vízszint mellett.

PINCÉR: Fogadjunk!

KURT: Mi acélos járgányok vagyunk. Minket még a zsaruk se bírnak elkapni a vijjogóssal.

HERBERT: Cincér úr, hiába cincog itt nekünk, szavát se hisszük.

PINCÉR: Gondolják, hogy a Weisse Riese rendesen kiszedte belőlük, amit kellett?

HERBERT: Ennyire azért ne legyünk optimisták. Tény, hogy kedvelt kiránduló célpontjaink ők. Enni is lehet, ha már meleg a rezsó, de csak addig tart a főzés, amíg ők kész nincsenek. Egy perccel se tovább.

PINCÉR: Azt hiszem, ha önök nem zsebbe’ játszanák a hoki világkupát, ahogy szokták, könnyen előadódhatna egy kis malőr. Hogy mindenki szeme láttára kifröccsen a majonéz. Más nőknél, ugye, ahol felülsemmi vagy csak csöcsifix, ez nem gond. Hiszen ezek amolyan gyorstüzelések. Rövid kiruccanások a sporthírek előtt.

KURT: Minek néz engem, főúr? Én cseppet se bánnám, ha a gepárdom kezesebb volna, simulékonyabb, nem föltétlenül így házon belül, végül is az asszonypajtások nevelése. Velük mindig viselkedik, még bólint is tetszése jeléül.

HERBERT: Igényekkel is igyekszünk előállni. Francia, ógörög. Én bárhova szívesen lerakom a nadrágszemetemet; néhol még rendesen tele van pettyezve keletkezőfélben lévő emberanyaggal. Volt már, hogy világbajnok cseperedett ebből a matériából. Megvan hozzá a hóbelevanc!

KURT: Szó szerint. Jó’ bele van építve a kilövőszerkentyűbe. És csak azért, mert éppen nem kér belőle valaki, még nem habozunk a nemes anyagot röppályára állítani.

HERBERT: Simán keresztülmegyünk rajtuk, mint az étel. (Valaki elmegy mellettük és szinte oda se nézve, mintegy mellékesen, ellopja a fél biciklit. Senki sem vesz észre semmit.)

PINCÉR: Ha álruhát öltenének és úgy közelednének hozzájuk, elkaphatnák őket még egy fordulóra: az asszonkáik belemennének!

HERBERT: Lehet, de most még nem vagyunk belemenős formában. Különben sem elérhetők. Meg a fél kezem se szabad.

KURT: Tudják, hogy itt a combfixes konkurencia, és csöndbe’ vannak.

HERBERT: Csak tőlünk korbácsolódnak fel az érzékeik. És mi sem a szomszédból loptuk ám azt a hatalmas szexuális kultúránkat. Alaposan megdolgoztunk érte, hogy most már ők dolgozhassanak.

KURT: De nem, soha!

PINCÉR: Mindegy is. Önök kibontották az időt a természetes csomagolásból. Most már végig kell enniük. Az összes lehetőség ott ébredezik paplanos ágyikójában, játszadozik a szerveivel és utánunk kapdos. Itt van mindjárt a videó! Ugyan mi demonstrálhatná jobban, hogy mi férfiak milyennek képzeljük a nőket és hogyan színezzük ki őket, mint éppen egy videófelvétel? Ugye, hogy nincs ennél tökéletesebb? Taps! Taps! Önök, uraim, végeredményben rendes, nyugalmas belvizek volnának, ha nem borzolná fel sima tükrüket minduntalan az elvárás szele. Mert mit kíván önöktől drága hitvesük? Nem kevesebbet, mint hogy ővele és őbenne nagy hegyi tóvá duzzadjanak, sőt! Hogy miközben szökőárrá dagasztják benne a lelkesedést, az önök ujjongása vékonyka patakfonalakban végleg elrángatózzon. Csak sajnálni tudom önöket, uraim. Kutyaszorítóba kerültek! És közben egész idő alatt ezek a sistergő rágcsa- és bevásárlózajok! Ez a konzumpenzum! Közben valaki csak kinyitotta a vízvezetéken a csapot. Fölfele spriccel a víz, a hölgyek így akarják. Hú, micsoda tevés-vevés, micsoda viharos megérkezés! Na köszönöm szépen! Még csak ez hiányzott! Nem, pillanat, még egyáltalán nem szállt el a hölgy! Előbb még nyalás és fényezés kéretik önöktől. Pedig hányszor, de hányszor elspricceltek már közben, és hallgatták a szemrehányást, hogy ha csak ennyi volt az összes puskapor, akkor minek kellett egyszerre elsütni.

HERBERT: Hányszor, de hányszor! Aztán jött a lelkizés, ami felért egy büntivel.

KURT: Vagy a félkezes játék Izolda valamelyik hangszerén.

PINCÉR: Honnan van a nőknek ennyi energiájuk? Az ember szinte szorongani kezd. Ők mindig a teljes életet tartják szem előtt, nemcsak a poharat és a tányért, pedig hát azzal együtt lettek kézbesítve, ugyebár, annak idején. Az önök asszonkái is ahhoz a nőtípushoz tartoznak, amelyik akkora feneket kerít a saját nemének, hogy a másik nem ezzel ki is szorul a placcról.

HERBERT: Ők tulajdonképpen mindig jól megértettek minket. Olyan jól, hogy az embernek eszébe se jutott, hogy tulajdonképpen neki is kéne valamilyen fogalmat alkotnia róluk.

KURT: Izolda mindig tele van azzal, hogy mi mindent szeretne csinálni. De aztán nem csinálja, jobb szeret beszélni róla.

HERBERT: Igen. Sok a duma, de ez nálunk valahogy nem jön be.

KURT: Úgy beszélnek, mintha egy hegyet kéne elhordaniuk, saját magukat, kőről kőre.

(Hirtelen fölgerjedt szvingerek rohannak át a helyiségen, egymást kergetik a levetkőzöttség különböző stádiumaiban Egyikük, EGY FÉRFI alsónadrágban, alig érthetően: Az ember a legszebb kilátásokat kínálja nekik minimó kalkuló 23,7 centivel, ők meg úgy futnak, mint a gyerekek a verés elől. Fáj a fejük! Pedig mit összesóhajtoznak! És mindig talál bent az ember szálkát. És sosincs rá fölkészülve!)

(Egyik férfi ebből a csoportból ellopja még a golfzsákot is. Senki sem veszi észre.)

PINCÉR: Ha javasolhatnék valamit. Merjenek egyszer végre mások lenni. Már az álszakáll is javít valamit az éjjeli lepkevadászok hangulatán. Köszönjenek el attól a tökfilkótól, akit szakmányba’ rántanak életre, már évek óta. Vágják ki a nagy adut! Elő a káró királlyal! Próba, szerencse. Meglátják, mekkorát fognak nézni az asszonkáik. Először magukhoz nyúlnak, aztán a tányérokhoz, aztán a poharakhoz, két percig tombolnak, hogy még mit nem, aztán olyan szófogadón dőlnek be, mint akik a természet által előírt összes pozitúrát ki akarják próbálni. Csakhogy ezzel kicsit elkéstek a nacsasasszonyok, mert egynémely póz szigorúan az ifjúság számára van fönntartva. Hogy magára eszméljen a nimfaságból, aztán hosszú sorokban tóduljon a popkoncertekre csápolni.

HERBERT: De mit csináljon az olyan szép szál jegenye, mint én? Az ilyet nehéz ám álruhába öltöztetni. Azonnal felismerik, egyszerűen azért, mert olyan látnivalóan termetes.

KURT: Én is tutira felismerhető vagyok ebben a pinduri tangában.

PINCÉR: Attól függ. Kicsit át kell fazonírozni magukat, de nem kell hozzá sok. Nem hiszem, hogy az asszonkáik az utóbbi években bármikor is alaposabban szemügyre vették volna a kishavert. És ha egyszer érdes, velőtrázó hangon megszólal a női szerveikben a csend, biztos, hogy fel fogják venni a telcsit. Méghozzá pontosan azt a kagylót, amelyből az önök bársonyos hangja szól. És akkor lehet, hogy az, amire asszonypajtás már rá se bír nézni, az unt-utált szerszám, egyszeriben átlényegül valami sose látott, vagy szinte sose látott és állati nagyra értékelt tüneménnyé.

(Vidám hangulatban lévő négyes ül a szomszédos asztalnál, már szinte teljesen levetkőzve. Kacarásznak, beszélgetésükből csak foszlányokat hallani, mert közben behízelgő áruházi háttérzene tölti be a teret. A pincér meghajol Kurt és Herbert előtt, leteszi eléjük az étlapot, valamit ajánl, ők ketten azonban csak a szomszédos asztal négyesére figyelnek.)

1. FÉRFI: Hova álltatok be?

2. NŐ: Direkt a klotyóhoz. Ott mindjárt be lehet jönni. Különben csoport csoport hátán, mindenütt iszonyú szűk a hely!

1. FÉRFI: Csak te ne legyél szűk, arra figyelj! És amit a kocsiban mondtál a fejlett csiklódról, hogy ez „Vénusz ajándéka” ‑ tudod, mi: nekem csak a meló.

2. NŐ: Ha már így rákérdeztél az állatra. Ahhoz hogy beinduljon, keményen oda kell csördíteni neki, ez a minimum.

2. FÉRFI: Az én testembe már be vannak építve az extrák. Extra volt a dohány is, amit kifizettem értük.

1. FÉRFI: Mennyi extravagancia! Én csak használt női bugyikat meg Wolfort nejlonharikat gyűjtök.

1. NŐ: Itt az enyém, mindjárt meg is kaphatja! (Az asztal alatt lehúzza a harisnyanadrágját és átnyújtja a férfinak. Az megszagolja és bedobja a papírkosárba.)

1. FÉRFI: Utánérzés. Necc. Egy ilyen hengerre!

2. NŐ: Tényleg vegyek egy ilyen szelepes hengert a férjemnek az S-méretű szivarjára?

1. NŐ: Arra a pénisznövelő vákuumpumpára gondolsz? A múltkor volt itt egy ügynök a cégtől, aki elmagyarázta, hogyan működik.

2. NŐ: Állítólag úgy megdobja a vérbőséget, ahogy egy politikai műsor se a tévében.

1. FÉRFI: Állandóan járnak ide olyan macák, akik nem szállnak be az ógörögbe vagy a középperzsába, még egy alapfokú nyelvtanfolyamra se íratkoztak be soha. De én olyan vagyok, hogy ha nem hallják meg rögtön, hogy kopogtatok ‑ és én minden ajtón bekopogok ám! ‑, akkor szevasz tavasz, dugom el a hernyót. Velem bármi összejöhet, én nem vagyok egy fintorgós. De inkább nem mondom végig a választékot. Lehet, hogy egyikből se kérnétek.

2. NŐ (1. nőhöz): Valahogy nem optimális nála az erekció. Áll, álldogál; de hogy? de meddig? Jóformán azt se tudom, hogy most csőre van-e töltve vagy már el is sült.

1. NŐ: Vigyázni kell ezzel a herkentyűvel. A túlzott vérbőségnek is megvannak a hátulütői.

2. NŐ: Bár már ott tartanánk: hogy hátul üt.

1. NŐ (1. férfihoz): Lehet, hogy csalódást kell okoznom, de a görögöt nem tenném be a kosaramba. Ajánlanám viszont a „csináld magad” mozgalmat.

2. FÉRFI: Akkor mi mire kellünk? Én egy olyan nőt keresek, aki nem lármázik folyton, hogy most van-e ott valaki vagy csak a huzatot érzi, amikor én már rég elkezdtem a műszakot. Ne mondja rá, hogy nudli, szeresse az én kis töpörtyűmet. És szidjon és ejnyézzen: „nézzenek oda, már megint összecsinálta magát ez a gyerek”! (Egy pelenkát vesz elő az aktatáskájából meg egy világoskék csecsemő-rugdalózót, felnőttre valót persze.) Egyébként nem maga volt a fotón!

1. NŐ: Az a húgom volt. Ma nem tudott jönni, más programja van.

2. FÉRFI: Kár. Álmomban már őt láttam anyámnak.

1. NŐ: Itt vagyok én, alkalmi útitársnak.

2. FÉRFI: Magával semmi kedvem egy hajóban evezni.

2. NŐ: Én viszont csak úgy engedném a használatot, ha előtte vékony esőpelerint kapna magára. Higgye el, úgy remegne a cerkája abban a nejlonköntösben, mintha csak a kedvenc pártja rázná, jeges marokkal, az, amelyikre évek óta szavaz! Na!

1. FÉRFI: A nő egyetlen vetélytársa az erotikában a gyerek. Tök igaza van, hogy erre veszi a figurát. Csak nálam vakvágány!

2. FÉRFI: Miért kell abbahagyni mindössze egy spricc után? Torkig vagyok vele. A gyerek visít, amikor nyársra húzzák. Már előre repesek.

1. FÉRFI: Eljön a pillanat, amikor már én se tudok megálljt parancsolni a nedveimnek, habár én körmérkőzést játszom. Csak győzze kivárni.

2. NŐ: Nálam vannak fotók és videók. Erre egy külön kis fészek is van.

1. FÉRFI: Muti a fotókat. Mindjárt kiderül, melyik a jobb: a kép vagy a valóság?

(Összedugják a fejüket és végignézik a fotókat, időnként a fény felé tartanak egy-egy diát. Az a férfi, aki csecsemő akar lenni, miután végzett a képekkel, kipróbálja a rugdalózót, úgy mozog, mintha kocogna. Még sugdolóznak egymással egy kicsit, aztán felállnak és együtt távoznak.)

PINCÉR: Hallották, hogyan igyekeznek idomulni a szabadidőhöz, milyen rugalmasan? Más ‑ az önök asszonkái példának okáért ‑ hetekig nem tudja lenyelni, hogy a fodrász rosszul rakta be a haját.

HERBERT: Gondolja, hogy mindennap gyakorolni illenék a hús feltámadását?

KURT: Egy másik testben? Gondolja, hogy ez olyan, hogy az ember szinte istennek érzi magát? Benyitni abba a szobába, ahová egyébként soha nem szabad? És gondolja, hogy az öcskös most jobban kilő majd, mint legutóbb? Mi van, ha ahhoz is fáradt, hogy előn?

PINCÉR: Ne vesztegessék az életidejüket! Ez a pihekönnyű elasztán bringásnaci – bármilyen szépen fonódott is rá a kerékre – most szépen le fog mállani önökről! Ugyanez a szándéka a természetnek az önök arcával is! És az a semmicske műanyag pánt az asszonkáik lába között? El vele, félre azzal is! Kétszáz nyavalyás schilling, plusz egy üveg lány- vagy fiúpezsgő, ez még nyilván belefér a büdzsébe. Parkolónkban olyan örömszerző kombinációk várják önöket, amilyenről nem is álmodnak. Addig is adózzanak egy perces néma gyásszal gépjárművük emlékének.

KURT: Hogyhogy emlékének?

PINCÉR: A kérdéses készülék a parkolóban kapható.

HERBERT: Próbáljuk ki. De nem lesz gáz abból, hogy profi sportoló létünkre vízi pisztolyt rántunk?

KURT: A szelep a szűk keresztmetszet. Mi van, ha nem jön ki elől semmi? Nem csinálunk egy próbát előbb?

PINCÉR: Semmi gáz. Az ejakulátum természetes ízeket tartalmazó koncentrátum, az emberiség történetének „nagyjai” közül sokan ellőtték már. Most pedig fáradjanak ki, uraim, ez a program, amit most kínálunk, csakugyan fel fogja frissíteni ernyedt tagjaikat. Csak egyet ne feledjenek. Szimpátiaalapon megy minden. És a szimpátia holmi kis banális anális játékokkal nem pótolható.

(Kiszór az asztalra valami eleséget, valami folyós sárga szmötyit nyom rá nagy ívben, és elmegy)

(A két férfi, Kurt és Herbert ráhajolnak az asztalra és fellefetyelik az ételt.)

KURT: Hú, mire vettünk jegyet! Elindulsz, Herbi, mész be a nőbe, érted, zakatol a kis erdei mozdony, még föl se csapódott a szemaforod, és őnála már kész, megtörtént! Ettől mi már teljesen el vagyunk szokva! Először az a tomboló csend, aztán egy kis női csicsergés hobbiról: sport, kultúra, művészet, állítólag téged is pont ezek érdekelnek. Minden van, csak a punci nem indul be. Klímaváltozás, kiszáradás. Jól kikaptad.

HERBERT: Ja. És egyszer csak, már ott serceg a zsírja a kanócomon, elkezdi kiáltozni a nevemet, Herbert, Herbert! Jaj, mondom, mi a baj? Jaj, olyan szerelmes lettem beléd tegnapelőtt. Hát ez isteni, mondom, és nekem mért nem szóltál?

KURT: A nők csak magukra gondolnak.

HERBERT: Teljesen el vannak telve magukkal. Azt hiszik, ők is emberek.

KURT: A természetnek nagy a csapadékigénye. (Egy férfi elmegy mellettük, ellopja, mintegy mellékesen, a maradék csomagot is. Rá se hederítenek.)

KURT: Te, ez megy, ki tudja, mióta. Izolda valami sötét falut emleget, mindig leírja nekem előtte részletesen; hogy nyitották rá az ajtót, hogy állt ott a falnál, dermedten. Tök merev, nem fogja meg a flintámat, kínos. Olyan, mintha jönne a pincér, érted, és se szó, se beszéd, leokádna.

HERBERT: Szeretik letámadni az embert a sötétben. Jó nekünk, nekünk legalább a kocsinkról leolvasható a méretünk.

KURT: Ja. Hengerűr – kaliber.(Felugrik, kikémlel, majd visszaül a helyére)

HERBERT: Köbcentibe elég jók vagyunk. Nézzük csak, megvan még?

KURT: Meg. Vagy amikor bevágunk a mosásba apait-anyait. Vannak ilyen napok. Izolda eltiltja a bejárónőt az alsóneműimtől. Azt mondja, majd ő, kézzel. És közben nézi, melyik fehér, melyik foltos. És mindegyikhez elolvassa a használati utasítást. És akkor azt hiszi a liba, hogy most már ismeri „legbensőbb énemet”.

HERBERT: Hagyján, de mi vár bennünket „az érzékek sötét dzsungelmélyén”? Eleinte dermesztő csönd, aztán hirtelen valami kegyetlen, irtóztató ricsaj.

KURT: Egyszer egy hotelszobában azt találta mondani nekem egy bárnőstény angolul: ugye ne higgyem, hogy a maga üvöltése verte fel az éjszaka csendjét, sir?

HERBERT: Nem lenne rossz, ha most ülőterpeszbe’ ereszkedne ide két vakító félgömb.

KURT: Lehet, hogy a kihágásainkat feljegyzik valahol? Olyan valószerűtlenek néha, mi magunk is alig hisszük!

HERBERT: Például Nina és Barbara. A fitnesz center üdvöskéi. Mintha megint előkerültek volna. Hogy azok hogy muzsikáltak sztereóban! Aztán ők is kőkeményen adtak a szobasportnak, mi is próbáltunk helyt állni másokkal az örök talajon, és az állandó versenyzés ugye elszívja minden erőnket.