ikh bin der veg keyn mayrev
Vagyok az út nyugatra,
a szőke alkonyat,
a flótaszó, mely elszáll
az esti ég alatt.
Ne kövess hát barátom,
az út nem visz tovább.
A kék sírásban higgyenek
a gyermek ostobák.
Szépségem, mint a tőr, nézd,
a szívekben forog.
Kék ajkam borba mártom,
mielőtt elmulok.
A vad, az éji szteppen,
bár lehetnék cigány!
Bár állna sötét lépcsőn
halálsápadt anyám.
Ne kövess hát barátom,
az út nem visz tovább.
A kék sírásban higgyenek
a gyermek ostobák.
Nézem az ifjú apácát,
karján a szőkeség,
hogy nyújtja a kis bohónak
kibuggyanó csecsét.
Hogy ragyog a szivárvány,
mikor kisüt a nap:
mily gyorsan elenyészik –
és azt hiszik, marad.
De a vad lovastól félek,
hurok a fegyvere:
csak öl, csak öl, ha üdvét
űzi is el vele.
Ne kövess hát barátom,
az út nem visz tovább.
A kék sírásban higgyenek
a gyermek ostobák.
