Ich seh im Stundenglase schon
A homokórában látom időm
fonállá vékonyulva.
Édesem, ó én angyali nőm!
Már visz a Halál oda túlra.
A karjaidból elragad,
nincs mód szegülni szembe.
Testemből lelkem kiszakad,
s belepusztul a félelembe.
Űzik kifelé, bár a régi odút
még lakni kedve volna.
Rémülten verdes: hol itt a kiút?
Szitába szorulva a bolha.
Ha lázad, ha békül, e végzetet, ezt
nem másítja senki meg, én sem:
a férfi, a nő – a lélek, a test,
elválnak végül egészen.
