Lehet, hogy mégis cigánybanda,
január elsejei,
füstös arcok, nótával regölők,
hófoltos brácsák, kajla hegedők,
jókívánságos handabanda,
rémületkeltő pálinkavedelők,
a tájszólásuk helyi.
Lehet, hogy üvöltő kamionsofőr
a román utakon,
fut utánad, a dezertőr után,
át a táblányi kukoricán,
a domboldalra föl,
mert nem fizettél a stoppolás után,
franciakulccsal vágna nyakon.
Vagy ornitológus, német, idegen,
egy nyári éjszaka
gond nélkül sátrába fogad,
reggelre kelve ott fekszel magad,
se sátor, se ő, a kisárgult helyen,
egy látcsövön kivül utána nem marad
más, csak a hálózsák szaga.
Így ér el, utast, vándormadarat,
karon ülő kisfiút
a másvilági kalauz,
és így hagy ott, ahova jutsz,
félve, futva, szállva, már nem magad,
csak értetlen sivatagi túsz:
hány-vet a sehova-út.
