R. A.-nak
Délután csillog, este csillog, reggel összekeni, reggel sötét, délelőtt sötét, kéne egy világító, legalább meg kéne próbálni, mindjárt más lenne, ha rád mosolyogna, ha volna mire mosolyognia, van, biztos?, nem biztos, csak ez a lépcső biztos, vagy ez sem, van úgy, hogy haza, van úgy, hogy sehová, az ember reménykedik, a lépcső visz, jön a forduló, egy forduló, a fordulóban hamutál, virágcserép, ki kéne cserélni, a földet?, nem, csak a vizet, délután csillog, este is csillog, ki kéne cserélni, ki kéne önteni, le kéne vinni, a szemetet, van úgy, hogy összekeni, rád mosolyogna, visszamosolyogna, légy asszertív, ez is kitágít, ragadd meg, ingyenes, mint a metróújság, mint a fészbuk, vagy nem visz sehová ez a lépcső. Megint délután, megint este, megint eltelt egy év.
Muszáj elmenni, muszáj hazamenni. Délután csillog a szemem, este csillog a szemem, muszáj elmenni, muszáj hazamenni, megint eltelt egy év, oda, ahol lakom, a lakásomba, kéne egy világító mikulás, visszamosolyogna, rám mosolyogna, ne húzd el a szád, mutasd az őzike fogsort, légy asszertív, muszáj elmenni, legalább megpróbálni, a lakásomba nem hívok senkit, régebben hívtam, régebben laktam, de megint eltelt egy év, muszáj hazamenni, muszáj hívni, ha lesz világító mikulás, jönni fognak, muszáj elmenni, este csillog, reggel összekeni, zenélő rózsafát venni, azt is muszáj, jobb, mint egy hátvakaró, jobb mint egy hajvakaró, jobb mint egy lótakaró, egy világító mikulás, egy zenélő rózsafa, verhetetlen áron, muszáj elmenni, az ember reménykedik, miben?, ki kéne cserélni, nem, kinyílik egy ajtó, visz valahová a lépcső, csillog a szemem, az ember reménykedik, mintha meg volna írva, mint a metróújság, mintha visszamosolyogna, mint a fészbuk, mintha a siker volna, vagy nem visz sehová, csak összekeni, és megint eltelt.
Reggel sötét a szemem, délelőtt sötét a szemem, pedig van sikerem, valami sikerem van, nekem világít a mikulás, nekem zenél a rózsafa, ez csak a kezdet. Jobb, mint egy hajvakaró, jobb, mint egy lótakaró, jobb, mint egy szívbalzsam. Van úgy, hogy hazavisz, le kell hajolnom, ki kell bogoznom a cipőt, a sikert, az arcomba tódul a vér. Hazavisz, belépek, van arcom, hosszú is, kerek is, vékony is, vastag is, szép is, csúnya is, van, csupa vér, csupa élet, jobb, mint egy szívbalzsam. Az ember reménykedik, járkál, akarja, hív, mert muszáj, mert rá mosolyog, a fészbuk, a metróújság, járkál a lépcsőn, hív mindenkit, legalább megpróbálja, mintha rá volna írva, pedig összekeni, a kéz mindig összekeni, és megint eltelt. Pedig rám van írva! Rám van mosolyogva! Mintha a boldogság, a boldogság: volna. Mintha volna, mintha nem kenné össze, mintha nem telt volna el megint.
Máskor, máskor minden fordítva van, fordítva minden: máskor a rózsafa világít, a mikulás zenél, az embert leviszi a szemete, kicseréli a földje, mintha nem telt volna el, mintha kicserélték volna, mintha legalább megpróbálná, hívna és válaszolna, és tetszikelne, és nem kenné össze a falat, nem kenné össze a csillogást az a kéz. Légy asszertív, zenéli a mikulás, világítja a rózsafa, a fészbuk, a metróújság, hozzád visz a lépcső, van arcod, szép is, csúnya is, vastag is, vékony is, csupa vér, csupa élet, belépsz, lehajolsz, arcodba tódul az éjfél, nem csillog, nem sötét, legalábbis megpróbál nem az lenni, mi lenne, ha most vinnéd le a szemetet, ha kicserélnéd a földet, a vizet, ne bogozd ki a fűzőt, menj le a lépcsőn, legalább próbálj lemenni, menni, járkálj, reménykedj, mintha a boldogság és a siker, mintha a boldogság és a siker volna az élet etalonja, egy forduló, egy forduló, és a falon a láthatatlan csillogást összekeni úgyis egy láthatatlan kéz.
