Rembrandt ABC
A: Megfolyik a festék a képein, akárha koszlé volna. Nem lekerítve, plasztikusan jeleníti meg a tárgyakat, hanem pacsmagol. Rézkarcait nem fejezi be, üres felületek ásítanak rajtuk. Ahelyett, hogy elmenne Itáliába az eredeti képeken tanulni, másolatokból másol. Hanyag, műveit elfelejti szignálni. Bizottságot kell felállítani, hogy megállapítsák, mi származik az ő kezétől és mi a műhelyből. Vadházasságban él a szolgálójával. Műgyűjtő szenvedélyének nem tud megálljt parancsolni. Egész vagyona dobra kerül. Fiát nem taníttatja. Közönséges emberek társaságát keresi. Zsidókkal barátkozik. Még azt sem tudni pontosan, hová temették, mivel a sírhelyét kiadják másnak.
B: Rembrandt ecsetje felfedezi az embert. Megfestett tárgyaiban (könyv, lépcső, selyemruha) az anyag (papír, fa, textil) ünnepli önmagát. Rézkarcai sohasem akadémikusak, a kísérletezés lázában születnek. Ahelyett, hogy szolgaian másolná az olasz mestereket, párbeszédet folytat velük a művészi vetélkedés formájában. Szignója egyszerű, manírmentes: a szabad művész keze vonása, akár hurkolja, akár külön rajzolja a betűket. Művész lévén ő is megrendelésekből él; ahhoz, hogy termelni tudjon, tanítványok kellenek, akik a keze alá dolgoznak. Élettársáról két szerelemteljes remekmű születik, az egyik a Bétsabé Dávid levelével, a másik a Hendrickje fürdője. A műgyűjtemény Rembrandt számára azt jelentette, amit az írónak a magánkönyvtár: esztétikai mércét, alkotói ösztönzést, szellemi lubickolást. Rabbiportréi, szakállas öregemberei, önarcképei regényekkel érnek fel. Számít az, hogy ki hol enyészik a földben?
C: Rembrandt a rézkarc Beethovenje. Aki nem könyvekből akarja hallani a vonalak hangját, a tónusok akkordjait, a fény-árnyék felső és alsó szólamát, aki meg akarja tanulni, milyen árnyalatok és fokozatok léteznek a grafika általa megteremtett nyelvén, aki látni akarja Rembrandt gondolatait, az fusson, amíg lehet, az Albertinába. Már nem sokáig iskolázhatja magát.
Albertina, Bécs, 2004
