Jichak Katzenelson:Ének a kiirtott zsidó népről
Halasi Zoltán: Út az üres éghez
Egészen egyedülálló a Jichak Katzenelson versét és Halasi Zoltán prózáját tartalmazó kettős könyv. De keveset mondunk azzal, hogy egyedülálló. Megkockáztatom, kevés megrendítőbb könyv jelent meg az utóbbi években magyar nyelven. Jichak Katzenelson holokauszt-poémáját Halasi Zoltán fordította magyarra jiddisből. A 15 részes versciklus a varsói gettó történetét meséli el. Az első darab 1943 októberében, az utolsó pedig 1944 januárjában született. A művet egy bőrönd fogantyújába rejtve csempészték ki egy franciaországi táborból, a szerző pedig Auschwitzban halt meg. Feleségét, gyerekeit már korábban megölték.
A versciklus sirató, gyászdal és epikus történet egyszerre. A költő belső kényszernek engedelmeskedve ír: „…énekelj néped romjain!” (15.), „Hallasd a hangodat, / kiirtott zsidó nép! Üvölts!” (16.) – a Bori notesz Radnótija juthat a magyar olvasó eszébe. Katzenelson borzadva meséli, hogyan zárták Varsóban gettóba a zsidókat, majd hogyan terelték őket vagonokba, és hogyan nőtt napról napra a haláltáborba hurcoltak száma. Hogyan tört ki a gettólázadás, s hogyan fojtották vérbe. Hogyan próbálkoztak a túléléssel, s milyen embertelenségekben volt részük nap mint nap. S leszámol a mítosszal, mely szerint nem tudta senki, mi történik: „Tudta mindenki. A halak a vízben. A levegőégben a madarak. / A gojok nemkülönben. Hogy tiszta sor: elvégeztetett: / minket, zsidókat – ok nélkül, csak úgy – a németek kiirtanak. / Kicsit, nagyot, az egész népet. Mindjárt. Megsemmisítenek.” (27.).
A versciklust Halasi Zoltán öt nagyobb részből álló prózai műve követi, mely az elpusztított lengyel zsidóság kultúrájának, mindennapi életének állít emléket. A különböző műfajú szövegek, melyek között mese, egy beszélgetés jegyzőkönyve, az egykori Varsó zsidó negyedének leírása, fiktív levél, interjú is található, az üres éghez vezető út egy-egy szakaszát mutatják be. Hogyan virágzott fel, majd tűnt el egy kultúra, s vele együtt milliók egy országból. A Muranówi séták című szöveg például az 1939-es varsói zsidó negyedet mutatja be részletesen. A lábjegyzetekből pedig megtudjuk, hogy mi történt a különböző utcákkal, épületekkel a háború alatt és után. S azt is, hogy ez a terület alkotta később a gettó nagyobb részét, amiből végül csak hatmillió köbméter törmelék maradt. Az Éhségkór című „kutatási összefoglaló” részletesen leírja, hogyan reagál az emberi szervezet a hosszan tartó éhezésre. A „kutatások” terepe a gettó, ahol a napi élelmiszer-fejadag egy felnőtt részére 200 kcal alá csökkent.
Halasi az utolsó részben, a függelékben közölt De capo című, ismét csak öt nagyobb részből, s összesen 15 versből álló ciklussal teremti meg a kötet szimmetriáját. A többfajta poétikai megoldást felmutató szövegek a középkori Európát idézik fel, hiszen a zsidóüldözések rituáléja, „a know-how közös munkával alakult ki, még a középkor folyamán” (11.).
A kötetben többféle műfajú szöveg szólal meg, különböző korokról, különböző tanúságtevőktől. Az egymástól eltérő szólamok polifóniája mögött azonban egy motívum ismétlődik: a siratóé.
(Kalligram Kiadó, Budapest, 2014. 235 oldal, 3500 Ft)
