Guman István: Dogon mitológia és csillagászat
Hiba csúszott a teremtésbe, ebben egyetértenek sok más néppel a nyugat-afrikai dogonok. Abban is, hogy a kozmosz egy tojásban rejtőzött, mielőtt létrejött. Még azt sem vitatják, hogy a tojásból időnek előtte kimászó és magát a teremtésben önállósító istenfi minden rossz eredete. De abban már különvéleményüket hangoztatják, hogy a tojásból kiugró idétlenke a tojás szikének egy részét is magával vitte: ebből a méhlepényből lett a föld. Ogo (így hívják a dogon Lucifert) másik különlegessége, hogy „bárkán” ereszkedik alá a világűrből: maga a méhlepény a jármű. Miután sikeres leszállást hajt végre a nagy Semmi kellős közepén, ikernővérét kezdi keresni a Földön. A Föld matériája nem más, mint az édesanyjuk. A nagy kutakodásban Ogo egyesül a föld-méhlepénnyel férfimód. Incesztuózus nászukkor véres cseppek lövellnek a világűrbe: ezek a csillagok. Ogo visszamegy a világtojásba, hogy lehozza magával ott rekedt nővérkéjét, Jasigit.
Ezt már megsokallta a dogon teremtő. Visszaszippantotta kulcscsontjába mind a nyolc gabonaféle magvát, becsukta az ősbűnös előtt a világtojást, Ogót és Jasigit pedig arra ítélte, hogy örök életükben kerülgessék egymást. Ogo sivatagi róka képében került az égre, Jasigi szűzleányként. Ők a Szíriusz és kísérője. A köréjük fonódó mítoszt a dogonok 60 évenként ismétlődő, több éves ünnepsorozattal elevenítették fel évszázadokon át. Csak az a bökkenő, hogy a kísérő szabad szemmel nem látható. A XIX. század második felében fedezték fel csillagászok.
Sok újságíró koptatta el a tollát az elmúlt ötven évben azzal, hogy a derék dogonok űri bárkáját ufó járműként, sziklarajzaik spirális alakzatait pedig az ősrobbanás ábrázolásaként adja el a sajtó- és könyvpiacon. E kötet csillagász szerzője a szenzációhajhászokat igyekszik cáfolni. Van itt még egy-két érdekes szemelvény mitikus építészetről, a vérfertőzés helyettesítő szokásáról, ám a dogon mitológia, népköltészet részletes bemutatása egy következő kötetre vár.
Mundus, 2006, 200 oldal, 2520 Ft
