Iszlám. Művészet és építészet
Az al-Manszúr alapította régi Bagdad kör alakú volt, központi terén helyezkedett el a rendőrség, a mecset és a kalifa palotája. A palota kupolájának a tetején – amolyan szélkakasként – forgó szobor, egy bronzlovas állt, és amerre lándzsájával mutatott, arról volt várható az ellenség. Nem sokkal azután, hogy egy vihar alkalmával a kupola összeomlott, a kalifák riválisai bevették a "Béke városát". Lehet, hogy a bronzszobor volt a ludas? A próféta mondásait őrző szájhagyomány szerint az angyalok nem térnek be olyan házba, ahol képi ábrázolás van. Noha a Korán csak annyit mond, hogy Allahhoz "ne társíts" más isteneket, a hit éber őrzői szerint szent helyeken, függőleges falakon, ahol fennáll az imádás veszélye, tilos az ember- és állatábrázolás. Mohamed állítólag csak úgy tűrte el otthon a képekkel teleszőtt függönyanyagot, ha kettőbe vágják és ülőpárnahuzatot varrnak belőle. A szigorú muszlim felfogás úgy tartja, az életet ábrázoló műalkotás ámulatba is ejt, de meg is téveszt. A végítélet napján majd számot adnak a művészek viselt dolgaikról: akik nem tudják (Allahhoz hasonlóan) életre kelteni teremtményeiket, pokolra kerülnek.
Az iszlám a perzselő hőség és a tikkasztó szárazság közegében született. Művészei szertelen díszítőkedve, színpompás tégla-, stukkó- és csempeornamentikája csak a kopár sivatagi háttérrel együtt érthető meg: üdítő paradicsomi változatosság létrehozására törekedtek az egyhangúság ellenében. Nem csak a Korán sokértelmű (ahogy mondják, "hétféle olvasatban" küldetett le), az építőművészet is: a szamarai spirális minaret, a damaszkuszi nagymecset vagy a Számánidák bukharai mauzóleuma különféleképp "méri fel Allahot az ő mértéke szerint".
Példás kiállítású, jól fordított, kiváló ismeretterjesztő kézikönyv.
Szerk.: Markus Hattstein, Peter Delius; Vince Kiadó, 2005, 639 oldal, 12 000 Ft
