Siebenschläfer
Hat udvaronc menekűl a
császár haragja elől, kit
istenként illik tisztelni,
bár nem válik be mint isten:
lám egy légy is megzavarja
fejedelmi lakomáját.
Sok cselédje hessegetve
csapja-űzi, mindhiába:
újra támad, körbedongva
császárt, asztaltársaságot
csipked, bolygat, majd megörjit
Belzebúb kaján követje.
Isten – gondolják az ifjak –
légytől így zavarba jönne?
És így enne-inna, mint mi,
többi ember? Nem, nekünk csak
egy Urunk van, Ő, nap és hold,
csillag, égbolt alkotója;
meneküljünk! – És a lenge,
könnyüsarus, fínom ifjak
egy juhász segédletével
barlang rejtekébe bújnak.
Nem tágít juhász kutyája
kőzáporra, lábtörésre,
csak furakszik gazdijához,
majd a kegyes álom lepte
rejtezőkhöz társul ő is.
Fejedelmük háborogva
büntetést eszel ki nékik:
tűz se légyen, vas se légyen,
tégla és mész! a barlangba
falazzák be őket élve!
Ők alusznak rendületlen,
s pártfogójuk, Gábor angyal
hírt visz Isten trónusához:
Forgatgattam sorban őket
jobbfelükről balfelükre,
rothadásnak nyirka hogy ne
ártson formás tagjaiknak.
Kősziklán rést hasítottam,
hogy a nap sugára frissen
tartsa arcuk rózsapírját. –
Boldogan nyugosznak ottan. –
Mancsra dőlve a kutyuska
szintoly édes álmot alszik.
Évek telnek, évek múlnak,
mígnem egyszer felébrednek.
Addigra az időmarta,
vénhedett fal már leomlott.
Fél a juhász, tétovázik.
S Jamblika, a legműveltebb,
mondja ekkor: Hozok én majd
ennivalót! Mit veszthetek?
Életemet, pár aranypénzt!
Epheszosz, jónéhány éve,
Jézust, a prófétát vallja
Úrnak. (Béke legyen véle!)
S megy az ifjú. Változást lát
kapun-tornyon: más a város!
Ám siet tovább kenyérért,
meg sem áll a sütödéig.
S szól a pék: De régi pénz ez!
Mondd, te gazfic, hol találtad?
Titkodat megőrizem, ha
id’adod a fele kincset!
Huzakodnak. Míg viszályuk
végül a király elé jut.
Mint a pék, az is felezne.
Besegít a csoda most már
megmutatkozó jelekből.
Előbb saját palotáján
bizonyítja igazságát.
Oszlop tövében kiássák
megadott helyen a kincset.
Atyafiság odatódul
rokonságot igazolni.
S Jamblika mint ősük áll ott
ifjúsága virágjában.
Fiait és unokáit
emlegetik ősapákként.
Seregnyi ükunokája
tisztelettel fogja közre
őt, a legfiatalabbat.
És ahány ismertetőjegy,
bizonyító erejű mind;
saját azonosságára
és a társakéra nézve.
Majd a barlanghoz tér vissza,
király és a nép kísérik. –
Sem királyhoz, sem a néphez
a választott nem tér vissza:
mert a hét alvót, kik nyolcan
voltak a kutyával együtt,
világtól elkülönülve,
Isten óhajához híven
Gábor angyal titkos úton
a paradicsomba vitte,
s béfalazva állt a barlang.
(Nyugat-keleti díván)
