Anklang
Huri
Kint ahol mi ketten
váltottunk szót előbb,
tisztemhez kötötten
gyakran állok őrt.
Felfüleltem valami furcsa susogásra,
hang- és szóvégfodrozásra,
úszott ide be;
ám nem látszott sehol senki,
lassan elhalt a zene;
de mintha a te dalod lett volna,
úgy rémlik, olyasforma.
Költő
Örök szerelmem! milyen
gyöngéden emlékezel énrám!
A költők hangja mind ilyen:
a földi szférán
át égbe szállani kész;
sok visszazuhan, elenyész;
más szellemszárnytól nem nehéz,
mint csodalova Mohamednek,
s fuvolázva föllebeghet
a mennyei kapuig.
Ha társnőid ilyesmit hallanak itt,
ügyeljenek a nyájas fogadtatásra,
hadd nőjön visszhangja, járja
be ismét a földi régiókat,
hogy a költői ajándék,
ha ő fon dalba szókat,
kinek-kinek javára váljék
mindig; ezzel nem árthat,
sőt jót tesz mindkét világnak.
S kapjon mennyei jutalmat
tőlük úgy, hogy neki tessék,
nyoszolyán gyönyört-vigalmat;
jókban van mértékletesség.
De te – nékem rendeltettél, kedves!
örök békém nélküled nem teljes;
hagyd az őrködést, nyilván akad
a lányok közt olyan, aki szabad.
***
Költő
Szerelmed, csókod feltüzel!
Titkot firtatni nem akartam,
megkérdem mégis: nem vettél-e hajdan
részt a földi létben?
Mert bennem – miért, miért nem –
szinte a bizonyosság erejével szól:
Szulejka volt a neved egykor.
Huri
Mi tűzből, vízből, földből, levegőből
vagyunk alkotva, így, közvetlenül
az elemekből. És nem is vegyül
lényünkkel semmi földi illat.
Odalenn egy férfi se bírhat
bennünket, de ha idejön
pihenni, van dolgunk özön.
Mert midőn a próféta-ajánlást
követve az igazhitűek
élvezni jöttek az édeni szállást,
mi, megjövendölt égi szűzek,
oly szépek voltunk, szeretnivalók;
angyal sem ismert hozzánk foghatót.
De már az elsők ezzel együtt
többre tartották régi szerettük,
hiába volt hozzánk képest béka,
az kellett csak, az a csúf portéka;
lehettünk szellemesek, elbűvölőek –
muszlimjaink a földre kéretőztek.
Magas égi származékok lévén
e sértést nehéz volt lenyelnünk,
tán föl is lázadunk a végén
– már alakult a haditervünk –,
ha nem jár arra mennyei uton
a próféta, s nem követjük nyomon.
Persze, szárnyas lovát visszajövet
ha nem tartjuk fel, nem állt volna meg!
Ám bősz csapatunk közrefogta. –
Szivély, komolyság, ahogy szokta,
közölte röviden, hogyan döntött.
Minket a szégyenpír elöntött.
Csak így lehet – mondta – elérni,
hogy teljesüljön a mese;
találjuk ki, mit gondol a férfi,
legyünk olyanok, mint a kedvese.
Hol volt már, hogy a magunkét akartuk!
Kínunkban csak a fülünket vakartuk.
De mit tegyünk, ha nekünk egyszer
az örök életben ez jut; kell – nem kell.
Most: amit látott, azt látja mindegyik,
ami történt vele, az történik itt.
Barnák leszünk, szőkék ezen okkal,
tele szeszéllyel, hangulatokkal,
sőt, füllentünk is néhanap;
ettől csak még otthonosabb;
jókedvén pedig vidulunk,
higgye, hogy tényleg ott vagyunk.
Te nem vagy ilyen naiv lélek,
elismersz engem égi lénynek,
akinek tüzes szeme, ajka –
még ha nem én volnék is Szulejka.
Nyilván szép volt – ezt nem ragoznám –,
elég annyi: hasonlit hozzám.
Költő
Kápráztató! Mit számit az,
igazat szólsz vagy ámitasz?
Égi világosság, csodállak!
Lám oly szent a kötelesség:
egy huri párrímre válthat,
csak hogy egy németnek tessék!
Huri
Rímelj nyugodtan velem együtt,
ahogy diktálja a szived!
Mi csak a tiszta szándékút szeretjük,
ha szó, ha tett, mi édenbeliek.
Ki még az állatokat sem rekesztjük,
az engedelmes hűségeseket.
Huri nem bánkódik a nyers beszéden;
csak jöjjenek szívből a szavak!
Annak, ami friss forrásból fakad,
szabad folyást enged az Éden.
***
Huri
Megint behajlítva egy ujj, ni!
Tudod-e, hány millió évünk
telt azóta már, hogy együtt élünk?
Költő
Nem. És nem is akarom tudni.
Friss élvezet, hol olyas, hol ilyes;
menyasszonyi csók, örök-szűzies!
Ha gyönyör jár át minden pillanatban:
nem múlik semmi, nem fontos a tartam.
Huri
Nem vagy te kissé kelekótya?
Ezt észlelem, már nem tudom, mióta.
Ha a világűrben nem remegtél,
Isten mélységeibe merészkedtél,
a kedves előtt kudarcot ne vallj!
Elkészült-e már, mondd csak, az a dal?
Hogy is szólt ott kint a kapu előtt?
Halljuk! – Ha nem: nem. Akkor énekeld el
a Szulejkához írtakat előbb;
annál szebbet a Paradicsomban se szerzel.
(Nyugat-keleti díván)
