In Prag
A fél halál, felhízva életünk tején,
hűen önmagához, hamuként
terült mindkettőnk körül el –
mi is nyakaltunk,
két keresztbe öltött lélek, két kard,
mennykövekre rávarrt, belesüllyedve az éjbe,
szóvérből születettek,
egyre nagyobbra
nőttünk, összevissza, név se akadt már
arra, ami minket hajtott (a harminc-
valahány egyike,
élő árnyékom volt, aki felmászott
hozzád azon a rögeszme-lépcsőn?),
tornyot
épített magának a fél – meddig is?,
csupa aranymíves ellenkezésből
egy Hradzsint,
csont héber,
spermává őrölve,
futott végig a homokórán –
mi úsztunk, most két álom,
át a tereken, az idő ellen.
