Am Brunnen
Törékeny csuklóm, mondd, e mérhetetlen
éjjel telt korsót hogy emeli fel?
Amerre lépek, ég a perje-tenger.
Szemedben emlék, arra réved el.
Mint vérednek csillag-tükör-folyója,
úgy sorsom is a magányt cipeli.
Kinyílsz, virulsz a folyton változóra.
E nagy csendkorsó vállam élteti.
Az égi vizek, ha mind elsötétül
(egymásra nézünk): megszűnsz? megszünök?
Rekettye int, furán szivedbe mélyül.
Térdemhez ér az álmodó bürök.
