Zwei Götter in einem Ochsen
Kisült mezőség, meddig a szem ellát,
elaszó steppe, vagy már sivatag, hol
egy folton jó kövér füvet legelt Ő
a pompázatos, hóka szügyü jószág,
a szarva fenségesen görbült, mint a
száj sötét íve le s oly szép szemű volt!
hogy azt hittem egy isten lakik benne
tán maga Zeusz zivatarhozóként
s mivel nem helyben állva, hanem lassan
vonulva-vonulászva tépte a füvet
de nem az egész foltot, csak a szélét
kiritkítva s ahányszor odébblépett,
patája nyomán ment vele a folt is
mintha a föld alatt nem evilági
erő munkálkodna s a fűgyökérzet
vagy mert a pata lépés közben előnyomta
vagy mert nedvesítette, avagy Perszephoné
gerjedt a bikaszagra, göndör fűzöld
zsendült, Perszephoné szeméremszőre,
s ha, gondoltam, Ő ezt a FÜVET rágja
erjeszti oltógyomrában és aztán
ahogy a marhák felkérődzi újból,
akkor, gondoltam, és a higgadtságom,
írd amit látsz, ne értelmezz nem dolgod
átváltozott, álmodtam, rémületté:
akkor ugye KÉT ISTEN, egy jin, egy jang
vagy más kétféle elv van a nyirokban
harc törhet ki, az ökör szétrobbanhat
s hová fröccsen, a helyén újak kelnek
másmilyenek, szörnyfenotípusok
sztochasztikusan hibás génláncokból
ragadozó moha, emlős bogár
gondolkodó homokbucka, kilenc-
fejű vak gőte, vagy az egész steppén
beindul az őrült növénymutációk spirálja
mely elburjánzik ősiszappá rothad
és kezdődik a kettes számú evolúciós kísérlet
irdatlan vegyes lombos erdő zúg majd
olümposzian trópusi, sok felhőt vonz
záport szakaszt, óriás folyókat áraszt
azok medret vájnak s a hold segédletével
megváltoztatják a föld forgató nyomatékát
miáltal az idő elbizonytalanodik vagy
hurkokat ír le, következésképpen
minden esemény jó vagy rossz esetben
összetalálkozik/hat saját korábbijával
ahány éghajlat-övezet, mind elcsavarodik vagy
a tér helyenként roppant ráncokat vet
és akkor engem, ki egy jégkori dűnén
lakom Varsó és Hamburg közt Marzahnban
tán óriás gleccserek vesznek körül, s hiába
van bunda rajtam, fűtés híján ott fagyok
a computerem előtt múmiává:
nincs, aki tudná, vagy megálmodhatná
az ilyesminek mi a vége
