Részlet
Másfél éve, az első bevetésnél nem mentek ilyen simán a dolgok. Az állomány tartalékos, átlagéletkor 39 év. Az altiszteknek is csak harmada hivatásos. Másfél éve, hol volt még a rutin? Rakodásban volt: dokkmunka, raktári munka. De rendfenntartásban? Biłgorajból az egész zászlóalj vonult ki abba a faluba. Josephau, vagy mi. Nem, Józefów, ú-val. Kis piactér, meszelt zsinagóga, parasztháznyi, meg a héder. Szemdörzsölős nyári hajnal. Szokvány feladat lesz, mindenki erre számít. Ez nem az első vonal. Ti a hátországra vigyáztok. Épület- és vagyonőrzés, útvonalbiztosítás, ilyesmi; erről szólt a kiképzés.
Józefów alszik. De hogy a kutyák is?! Lekászálódunk a teherautóról. Csalán és lonc. Hogy is mondta az őrnagy? Gondoljunk csak arra közben, hogy odahaza édes szüleinkre, feleségünkre bombák záporoznak. Jó. De mi közben? Miközben az összes zsidót összetereljük. Jó. A piactéren. Jó. Kivétel nélkül. Járni nem tudókat, szökni próbálókat, szembeszegülőket agyonlőjük. Jó. Azonnal. Öreg, beteg, gyerek, nem számít. Jó. Csecsemőket elvesszük az anyjuktól. Jó. Munkaképeseket különválasztjuk. Jó. A többit az erdőbe kísérjük és likvidáljuk. Fiaim! Jó. Aki nem vállalja, most lépjen ki! Jó. Mi ez a sírós hang, őrnagy úr? Mi ez a fiaim!? Mi ez a megértem, aki nem? És tessék, kilép! Egy, kettő! Egy fél szakasz! A szarháziak.
Két szakasz láncba fejlődve körülzárja a falut (aránylag nem túl nagy), másik kettő néhány fős csoportokban átkutatja a házakat (aránylag közel vannak), kiugrasztva az alvókat az ágyból. Két szakasz az erdőbe megy, helyet keresni (aránylag ez a legbabrásabb). Mások (a sunnyogók, aránylag nem sokan) a munkára alkalmasakat viszik a vasútállomásra. A többit kétszázanként az erdőbe kíséri felváltva egy-egy szakasz. Kiderül, hogy (aránylag eléggé) sok az öreg, a beteg. Ők, akik nem (aránylag a legjobban) járnak. Velük máris tele az utca. Százával hevernek, mindenfelé. Sikoltozás, jajveszékelés, aztán egyszerre (aránylag) csend. Az első teherautó konvoj elindul az erdő felé. A többiek ülve várnak a sorukra a tűző napon.
A legalsó nyakcsigolyát kell célozni. Legcélszerűbb feltenni a puskára a szuronyt. A szurony hegye jó irányzék. Nem jó, hogy annyian hibáznak. Nem jó, hogy egyesek fölé céloznak, szándékosan. Hogy abbahagyják, az se jó. Öt lövés után! Hogy elfelejtik feltűzni a szuronyt: hiba. A golyó túl közelről üti át a koponyát. Különösen a gyerekek fejtetője szakad le gyakran. Nem jó. Egy mozgó ötévest nem eltalálni: hiba. Fogy a lőszer; röpköd a csontszilánk, fröccsen a vér, a velő. Nem jó. Zubbonyra, arcra. Hiba volt az anyákkal kezdeni. Mert a zsidónő, miközben erősen szorítja a kezét, faarccal fogadja még a saját gyereke halálát is. Anya az ilyen?
Józefówban lassan megy, Serokomlában jobban fog. Józefówban nincs előre ásott gödör, Łomazyban meg fogják ásni. Józefówban kevés a fegyveres kísérő, Talcynban kevesebb is elég lesz. Józefówban változik a vesztőhely, Końskowolában nem fog. Józefówban fogy az idő, nagy a meleg, Łukowban nem fogy, Kockban nem nagy. Józefówban úgy kell felhajtani valahonnan egy kis vodkát, Łomazyban, Serokomlában, Talcynban, Końskowolában, Łukowban és Kockban lesz vodka minden mennyiségben. Ukránok is beugranak majd. Addig is: telnek a tisztások szépen. Még három teherautó van hátra. Most már fél lábon is kibírjátok.
Utána Nagynémetország hidegbüfé, filmnézés. Vagy közös éneklés a cél, bajtársi este. Hogy lehet a leggazdaságosabban jó katona kitölteni a gödröt? Megvan. erre tör, Úgy feküdjenek egymáson, meg is hal mint a tetőcserepek akár: Ne kelljen magyarázni. Ahogy az a nyírt szakállú kopaszkemény rádőlt az előzőre, és mint a Krupp-acél, udvariasan felszólt a gödörből: Drága uram, jól fekszem? Erről van szó. szívós Jöjjön rá magától. És mi nem hozzuk szóba többé, egymás előtt sem. Ennyi tapintat mint a marhabőr bennünk is van. Az egyik zsidónő testegyors, megrándult még néhányszor odalent. Nézzétek, hogy élvez! mint az agár, mondta, aki belelőtt. Nagy röhögés. De később nem tértünk vissza rá.
Úgy volt, hogy a zsidók Madagaszkárra, a lengyelek Brazíliába mennek. Aztán, hogy ez a vidék zsidó rezervátum lesz. Aztán, hogy a lengyelek nemzeti otthona. Aztán, hogy mindenki megy Szibériába, zsidók, szlávok: az összes Untermensch. És végre szellősen lesztek: az Atlanti-partoktól a Kaukázusig – csak germánok! Nem trágyázzátok többé a mások kultúráját! A rögöt kell germanizálni! Átnépesíteni az ókontinenst, átrétegezni. Bádeni parasztokat Franciaországba, dél-tiroliakat Auschwitz környékére, flamandokat a Krímbe! Japán-német közös határ! Iránnál eléritek az Indiai-óceánt! És Göring lesz Amerika helytartója! Vagy Goebbels. Így volt?
Így is lesz! Amint kitekerik a világhidra nyakát. Minket a helyi terepmunka kötött le idén nyáron. Azon voltunk, hogy Zamość végre Himmlerstadt, és a környéke színnémet legyen. Összesen háromszáz faluból vontuk ki a lengyeleket. Az életerősebbje mehetett dolgozni a Reichbe, a partizán kinézetűek lágerekbe átnevelődni, a véneket nyugdíjasvárosokba küldtük, a biológiailag értékesnek látszó gyerekanyagot a németesítő bizottságok elé. Mindenkinek gondoskodtunk a jövőjéről. És aki azzal vádolná a nemzetiszocialistákat, hogy formátlan tömegekben gondolkodnak, ebből is láthatja, mekkora figyelmet fordítunk az osztályozásra.
Himmlerstadt és környéke, ó! A keleti gyarmatosítás modellje kicsiben. Ezer per ötven éves terv. Egy háború utáni SS-állam (Himmlerstaat) csírája. De se a lengyeleket nem sikerült kipaterolni, se a helyükre (Himmlergebiet) kellő számú németet verbuválni. A hazahozott (Himmlerheim) besszarábiai és bukovinai volksdeutschok jöhettek csak szóba, a Reichből (Himmlerland) nem akadt jelentkező. Pedig ki lett hirdetve: a vérével (Himmlerblut) egy német se rendelkezik szabadon, az a népi vagyon elidegeníthetetlen része (Himmlergut). Az akció szervezői alkalmatlan telepeseket (Himmlersiedler) küldtek a lengyel portákra. Az elűzött lengyel parasztokból viszont partizánokat (Himmlergegner) csináltak. Őellenük meg német erők híján ukránokat kellett bevetni (Himmlerhelfer) és egyben betelepíteni. Mi lett a színgermán kolóniából? Szláv darázsfészek (Himmlernest).
Én is kapacitáltam a melpitzi unokatestvéremet. Horst, te gazdálkodó vagy, tiszta vérű árja, direkt rád írták ki a keletet. Hitelbe kapsz házat, földet, nagyobbat, többet. Három év fizetésmentes, a maradék tizenhét alatt ráérsz törleszteni. Aztán a tied, örökölhetik. Hát ő nem pionír, azt mondja, jó neki az a kemény szász rög, megszokta ő azt már. Te seggfej, mondom, az itteni olyan zsíros, olyan fekete, még az unokád unokáit is eltartja. No, előbb csak tisztogassuk meg a terepet, azt mondja; toljuk a határt a Volgáig, hozzuk haza a két fiát a frontról, aztán majd meggondolja, akarja-e ő európaizálni ezt az ázsiai sztyeppét, amiből olyan gyönyörű parkosított táj lesz a Führer szerint, 300 év múlva.
A Reichsführer szerint már 100 év múlva is 200 millió német lakja Európát! És keleten a Baltikumtól a Fekete-tengerig 36 stratégiai pont köré gyűlnek majd gyöngyfüzérként a virágzó német gyarmattelepek! Megszűnik az emberdzsumbuj: nemhogy zsidó nem lesz, de lengyel se, ukrán se többé. Poruk a gabonát fogja táplálni, amit a germánok korlátlan bőségben fogyasztanak majd. Kit érdekel akkor már, hogy a valaha volt lublini körzetbe elvándorolt és ott feldolgozott zsidók száma végül közelített-e az őslakosságéhoz vagy sem? Hol lesznek akkor már a levetett cipők százezrei, és ki fogja kisilabizálni rajtuk a brüsszeli, párizsi, prágai, szaloniki mesterek cégjegyét? Ki fog azon morfondírozni, hogy vajon sok volt-e vagy kevés az a százötven márka, ami a Reinhard-akció másfél éve alatt minden kiirtott zsidó után az államkasszába befolyt?
