A mosogató alatt kupleráj van.
Előtte függöny. Mit is keresgéltem?
Hogy az a jó…! A több mint félhomályban,
a szűk helyen saját kezemre léptem.
A térdem szemem nyomta majdhogynem ki.
Fejem feldöbbent. Borult le a tányér.
Tartani hátamat – ilyenkor sehol senki –
tarthattam már a drága porcelánért…
Nem elég. A sok világtalan ujjbegy
egy csomó üvegszilánkot szedett föl.
Hová faroljak? Amikor balul megy
úgyis minden. A márványlap remeg, dől.
Vállamon rongyok, orromon cipőzsír,
cserép a linón, én lélekben össze…
A lomok közül, hallom, csecsemő sír.
Egy régen halott. „Kérlek, függönyözz le!”
Ez a cérnahang egyre ismerősebb.
De hát nincs is. Akkor meg mi bántja?
Nem én vagyok csupa púp és merő seb?
Az atya négykézláb? Lét elefántja?
Én nem találom, amit nem találok!
Amit meg… annak neki, mint a dózer.
Vagy visszajár ez, játékban a zálog?
Forduljak fel már? Nincs több áltatószer?
