Objektív formák: nem arra valók, hogy
szubjektív formát öltsenek?
Szitával réten amikor lepkét fog,
honnan tudná a kisgyerek,
hogy így fog a nők után kujtorogni,
ajtófélfára így tűz trófeát,
a sors elől így próbál elcikázni,
míg rá nem csapja a szitát?
Mi az, hogy gondolkodni? Elvontan művelni
a játszó gyermek mozdulatait?
Sekély vizet gátalni, tocsogókból terelni
kis halak raját el a patakig?
S viszont: nem a természet rejlik abban,
amit így véghez visz a fej?
Szelek, hegyek, földforgás, pára nagyban
odafönn nem ezt játssza el?
A játszás végső soron önmagadnak
szól, azaz senkinek soha.
Marék sárból téglát csinálsz, a sarkad
belemélyeszted, csapod jól oda:
a néptelen szikesen akkorát szól!
Vagy nádszál végére egy sárgolyót,
azt hajítsd el! Jupitert, Marsot játszol.
Rosszat se tudsz, se jót.
