(avagy az ambiciózus)
„Négy év gimi, plusz fél év a sereg,
utána közgáz, öt év, vagy jogon,
közben közjáték: ügynöknek megyek,
szerzek egy kis emberismeretet,
felszedek pár kilót, de leadom,
éjfélkor fekszem és hatkor kelek,
a helyi politikát is megkóstolom,
személyiségfejlesztek és klubélek,
foci, tenisz – eddig kedvező a mérleg.
Hát még ezután! Magántanácsadó cég,
pénzügyjogi karrier, meg íbétagság
nagyvállatoknál, közgyűlések, szószék,
nyírott bajusz, ókuláré, észházasság,
két nagyszerü gyermek, bennük folytatódnék,
gyertyás vacsorák otthon, boldog fáradtság,
nőmmel monogám viszony meg-nem-szakadta,
szakcikkek irása szakfolyóiratba.
Öt évre kiküldenek, meghal anyám, amig én
kint dőzsölök és villám épül a zöldövezetben,
fiam, feleségem, lányom szörnyet hal autóbalesetben,
foltosan őszülök, a krisztusi kor közelén
egy téli vadászaton húsz éve holt apám fut elém
kékróka alakban, lelövöm, tovacsörtet a hóban sebezetlen.
A jövőm tudományos cégek veszik a kezükbe,
hazatérek, a házamba más költözik be.
Amint megnövesztem a hajam, kihull,
kivetnek magukból a bérelt lakások,
az éjszaka mélyen a zsebembe nyúl,
a lépcsőházakban, a liftben kakálok,
de elméletemben a fényig felások,
s a pénzgazdaságot így szokatlanul
mint gyermeki átadós játékot írom
le; készségek együtthatója, papíron.
És dísztagság meg díszdelnők meg díszelnökség lesz részem,
Kossuth-díj: jön, Cadillac: lesz, a tanulmányom közkézen,
s mikorra épp megérkezne, ki megcáfolná fő érvem,
kis matchbox szívem meglódul, a falhoz csattan, és végem.”
