Megszökni?
Először is ott a mínusz ötven.
Aztán ha az orrod nem törik le egy darabban,
szétmarcangol a tigris.
És ha a csíkos halált elkerülted is,
a parasztok egészen biztosan feladnak.
Megszökni?
Százból kilencvenhét elpusztult munka közben.
Előbb a szerbek mentek, majd a magyarok,
ő, a lengyel
ötvenkilencben az utolsók közt szabadult.
Fesztelenül beszél oroszul.
Sem az aranybányában lehúzott húsz év,
sem az ugyanennyire terjedő életelmulasztás
nem hagyott bélyeget arcán.
„Erőnlét”, magyarázza. Negyvenévesen
kezdte újra otthon kőművesként.
Tíz év alatt magának is felépített egy házat.
Most ötvenhét, először járt külföldön.
Kistelek, Félegyháza, Kecskemét, Lajosmizse:
az untig ismert E5-ös, amelyen autóstoppal ingázom
ekkor tájt, az elhagyhatatlan Szeged
és az elérhetetlen Pest, nemlét és lét között.
Többet úton, mint fedél alatt.
Személyem imbolygató koloncával.
Stańisław Kamiński Toruńból. Bydgoszczi születésű.
Friss főiskolásként viszik el „két nap” robotra
a szovjetek. Harminckilenc szeptemberében.
Olvastam Szolzsenyicint?
Ő is írt naplót, menjek el, megmutatja.
Lágy űrkabin, idegen anyaméh:
ülünk a birodalmi nyelvben,
kozmikus utasok – ez már a súlytalanság.
A két valószerűtlen (az ő története,
az én fültanúságom) az orosz szavak
vadszeder ízében olvad eggyé.
Valami lágerdalt dúdol, huncutul kacsint
hozzá a visszapillantóból (nyilván malac).
Fiatal barátnője halvával kínál.
