Hérodotosz szerint
a piramis építtető Keopsz nevét
nemzedékeken át
nem ejtették ki szájukon
a „hálás” egyiptomiak.
A lázadó ammóni város,
Rabbá lakóit
Dávid király elevenen
fűrészeltette széjjel,
maradványaikat
téglaszárítókba szóratta.
Ptolemaiosz Euergetész (a „Jótevő”)
tulajdon fiát négyeltette fel
és küldte el vacsorára
nővér-feleségének.
Dzsáfár udvari bolond nyelvét
a gége átvágásával
metszette ki a
felvilágosult vezír fia.
Az imént kimúlt század
(a gyermek évszázadának
álmodták meg lelkes idealisták)
hullahegyeivel emelkedett ki
elődei dombvonulatából.
Mi volna itt meggondolnivaló?
A homo sapiens, mióta elhódította
a természettől saját természetét,
nem tud mit kezdeni vele.
A szolgája uralkodik rajta,
ő pedig hatalmast játszik.
Mit papás-mamás, boltos, doktoros!
Ül a szervezettség segge alá szőtt szőnyegén,
kínzóeszközkéit próbálgatja,
meggyőződésbanánokat majszol,
kicsiny társaival föléteti a szarát,
és Down-mosollyal takargatja
a mondhatatlan kéjt:
Én vagyok a király.
Én, a satnya.
