A Nap nem olvas Arisztotelészt, nem hallott
született urakról és szolgákról. Nem rágta át
magát az esszéirodalom olyan kiválóságain,
mint Gobineau, Chamberlain és Rosenberg.
Bár a sötét űrből lett, semmi és valami ragacsából,
nem szégyelli kreol nagyanyját, mint a Biel-i
tavon remetéskedő gróf, nem kutat archeológiai
emlékei között görbe kitüremkedést asztrális elődei
ábrázatán, mint a hettita orról értekező Wagner-vő,
nem tereli fekete lyukakba galaktikus ellenségei
adatbázisait, mint a zsidó könyvtárak hagyatékát
vagonszám gyűjtögető birodalmi megbízott.
A Nap nem tud vörös óriásról, fehér törpéről,
planetáris Götterdämmerungról. Nem erőssége
a gondolkodás, filozófiából épphogy átment,
ítélőereje a zérushoz közelít. Viszont a „fotont
fenségre” elv jegyében máig sikerrel őrzi
hatalma látszatát. Promiszkuitása (ő aztán
tényleg fűvel-fával) több mint megbotránkoztató.
Ráadásul nyelvenként változtatja a nemét.
A Nap Marilyn Monroe és Teresa nővér keveréke.
Mindenható csókja civilizációkat éleszt és perzsel el.
Időnként felszárítja a Föld könnyét, a tengert.
És ha már látni se bír minket, arca elé kapja a Holdat.
