A papírhíd
Előszó
Hat évig írtam kulturális cikkeket egy hetilapnak, amely talán akkor ért története delelőjére. Várták és elvárták tőlem ezeket az írásokat, meg is becsülték őket, időnként még visszhangjuk is támadt. Szabadon írhattam bármiről. Egyedül a terjedelem terén volt korlát, de ez a megkötés is hasznomra vált. Ugyanolyan szabályosságra és szabályfelrúgásra biztatott, mint mondjuk a szonettforma. A kétezer karakteres „Visszhang” rovat, akárcsak a műfordítás, megtanítja az embert gúzsban táncolni.
Nem vagyok az az alkat, aki a máról igyekszik végérvényes dolgokat állítani. A jelen önmagában kaotikusnak és vékonynak tűnik fel előttem. Előtérbe tolakszik és nem akar tudomást venni róla, hogy nem ő az első a történelmi deszkákon. A jelenről szóló híradásokat, mint Petri bácsikája, én is nagy restanciával szeretem olvasni, ha egyáltalán. Annál nagyobb élvezettel veszem kézbe ó-, közép- és újkori utazók beszámolóit. Hérodotosz, Plutarkhosz, Sztrabón, Ibn Fadlán, a Ji King vagy Sze ma Csien letisztult véglegességük miatt sokkal kellemesebb beszélgetőtársak, mint nem egy, igazáért ágáló kortárs.
Szemhatáromat már évtizedek óta igyekszem mind a négy égtáj felé tágítani: egyaránt érdekelnek a skandinávok és az afrikai dogonok, az amerikai indiánok és a belső-ázsiai hunok. A racionális és fogalmi gondolkodás kevésbé vonz, mint a mitologikus és képi. A modern regény bonyolult szövedékénél közelebb áll hozzám a lecsiszolt, kerek elbeszélés, de még inkább az archaikus történetmondás.
Bármiről írtam, színházról, kiállításról, városról, irodalomról, minden téma személyes ügyként érintett, így is írtam róla. Úgy, mintha magam is történetet mondanék; egy összetett könyv- vagy képélmény történetét. Eleinte hagyományosabb távolságból, később az alkatomnak megfelelőbb szerepjátéknak engedve egyre közelebbről.
Hálás vagyok ezeknek az írásoknak, mert amíg felkészültem rájuk, a kultúra legkülönfélébb tájait volt módom beutazni. Remélem, hogy az olvasó – akárcsak a legendás zablotowi „papírhídon” – rajtuk keresztül ugyancsak eljut ahhoz az örömhöz, amit az örök életű művészet jelent a föld bármely táján.
*
A híd
A néhai zablotowi (Galícia) haszidok szerint a Messiás eljövetelének biztos jele az lesz, hogy a városkájukban álló vasszerkezetű híd mellett még egy híd ível majd át a Prut folyó felett. Hogy miből készül az új híd? Nem vasból öntik, nem is fából ácsolják, még csak nem is kőből rakják. Az új híd papírból készül, igenis abból, olyan leheletvékony hártyapapírból, amilyenből cigarettát szokás sodorni. A kétkedők, az istenkáromlók, a hitehagyott apikojreszek persze csak nevetni fognak rajta, és a vashídon kelnek át, amikor elindulnak az Ígéret Földjére. De a vashíd beszakad alattuk, és a hitetlenek mind vízbe fúlnak. A hithű jámborok azonban bizakodó szívvel vágnak neki a papírhídnak, és hallelujázva vonulnak egyenesen az örök életbe.
