Kötetek

Bella Italia

hz bella scan

 

„Utazás Halasi Zoltán új verses kötete: visszautazás egy 1980-as olaszországi nászút emlékeibe. Orpheusz Pompejiben? A napfényes Itália az előhívás sötétkamrájában? Egy közös élet indulásának lírai dokumentuma, tele pikareszk élménnyel, személyes drámával, átitatva művészetvallással és a hidegháború korának néhány véres epizódjával. Így lesz Halasi Itáliájának közös kerete a csodálatos kultúra és a mindennapi terror. A költeményekben az egykori pillanatok újra elevenné válnak, közben a visszatekintés optikája részleteket nagyít fel a múltból, motívumokat emel ki és tesz át a megírás jelenébe. Halasi költészetében az érzékiség és a gondolatiság egymás mellett szólal meg. A Bella Italia olyan, mint egy több tételes kamaraszimfónia."

 

  

 

Ének a kiirtott zsidó népről - Út az üres éghez

Enek Ut

 

Végigélni három évet a varsói gettóban, éhezést, megaláztatást, látni a deportálást, elveszíteni mindenkit, családot, barátot, nézni az égő gettót, utolsó élőként szólítani a halottakat, mindez embertelenül nehéz. Jichak Katzenelson lengyelországi zsidó költő azonban megbízást kapott, hogy foglalja versbe a néphalált: társai azért menekítették ki a varsói gettóból, hogy mondja el az utókornak azt, ami elmondhatatlan. A poémát végül egy internáló táborban írta meg 1943-44 fordulóján. Az Ének a kiirtott zsidó népről egy halálosan meggyötört, de méltóságát töretlenül őrző ember személyes hangú gyászéneke, egyben a lengyelországi zsidóság elpusztításának krónikája; vérrel, fájdalommal, haraggal festett panorámakép közelről. Katzenelson még a hagyományos versnyelven szól, de műve erőteljesen jelzi már, hogy a modern tömeghalál borzalmai érvénytelenítik mind a prófétai hangot, mind a vallásos értelmezéseket. A huszadik századi költészetben páratlan népsirató született. A pusztulást a költő sem élte túl: Auschwitzban ölték meg 1944 tavaszán.

*

Hogyan ábrázolható prózában egy kultúra cseppet sem regényszerű pusztulása? Hogyan jeleníthető meg a népirtás úgy, hogy mi, mai emberek ne egy kivégzéstörténet kukkolói legyünk? Hogyan kerülhető el, hogy a gyilkosokra olcsó megoldásként Káin-bélyeget süssünk, miközben az áldozatokat saját kényelmünk érdekében újra meg újra számokra redukáljuk? Az Út az üres éghez szerzője a lengyelországi zsidó kultúra életét és halálát kaleidoszkópszerű teljességben tárja elénk. Végigvisz a békebeli színtereken: jesivák, szegénykonyhák, fazsinagógák elevenednek meg, a jiddis folklór és a kortárs költészet szól hozzánk, bejárhatjuk Varsó zsidó negyedét, hogy aztán minderre rávetüljön a hitleri Németország árnyéka, és mindent megsemmisítsen a cinikus náci halálgépezet. Halasi szakít a hagyományos regényszövéssel, helyette egymással látszólag össze nem függő, esszének, tanulmánynak, hivatalnoki beszámolónak, tudományos kutatásnak álcázott fejezetekben mutatja fel a folyamatok kollektív természetét. Végül a középkort megidéző versekben győzi meg az olvasót arról, hogy a holokauszt nem egyszerűen a németség eltévelyedése, hanem közös európai kultúránk rendszerszerű fejleménye.

 

 

A papírhíd

Előszó

A papirhid

Hat évig írtam kulturális cikkeket egy hetilapnak, amely talán akkor ért története delelőjére. Várták és elvárták tőlem ezeket az írásokat, meg is becsülték őket, időnként még visszhangjuk is támadt. Szabadon írhattam bármiről. Egyedül a terjedelem terén volt korlát, de ez a megkötés is hasznomra vált. Ugyanolyan szabályosságra és szabályfelrúgásra biztatott, mint mondjuk a szonettforma. A kétezer karakteres „Visszhang” rovat, akárcsak a műfordítás, megtanítja az embert gúzsban táncolni.

Nem vagyok az az alkat, aki a máról igyekszik végérvényes dolgokat állítani. A jelen önmagában kaotikusnak és vékonynak tűnik fel előttem. Előtérbe tolakszik és nem akar tudomást venni róla, hogy nem ő az első a történelmi deszkákon. A jelenről szóló híradásokat, mint Petri bácsikája, én is nagy restanciával szeretem olvasni, ha egyáltalán. Annál nagyobb élvezettel veszem kézbe ó-, közép- és újkori utazók beszámolóit. Hérodotosz, Plutarkhosz, Sztrabón, Ibn Fadlán, a Ji King vagy Sze ma Csien letisztult véglegességük miatt sokkal kellemesebb beszélgetőtársak, mint nem egy, igazáért ágáló kortárs.

Szemhatáromat már évtizedek óta igyekszem mind a négy égtáj felé tágítani: egyaránt érdekelnek a skandinávok és az afrikai dogonok, az amerikai indiánok és a belső-ázsiai hunok. A racionális és fogalmi gondolkodás kevésbé vonz, mint a mitologikus és képi. A modern regény bonyolult szövedékénél közelebb áll hozzám a lecsiszolt, kerek elbeszélés, de még inkább az archaikus történetmondás.

Bármiről írtam, színházról, kiállításról, városról, irodalomról, minden téma személyes ügyként érintett, így is írtam róla. Úgy, mintha magam is történetet mondanék; egy összetett könyv- vagy képélmény történetét. Eleinte hagyományosabb távolságból, később az alkatomnak megfelelőbb szerepjátéknak engedve egyre közelebbről.

Hálás vagyok ezeknek az írásoknak, mert amíg felkészültem rájuk, a kultúra legkülönfélébb tájait volt módom beutazni. Remélem, hogy az olvasó – akárcsak a legendás zablotowi „papírhídon” –  rajtuk keresztül ugyancsak eljut ahhoz az örömhöz, amit az örök életű művészet jelent a föld bármely táján.

*

A híd

A néhai zablotowi (Galícia) haszidok szerint a Messiás eljövetelének biztos jele az lesz, hogy a városkájukban álló vasszerkezetű híd mellett még egy híd ível majd át a Prut folyó felett. Hogy miből készül az új híd? Nem vasból öntik, nem is fából ácsolják, még csak nem is kőből rakják. Az új híd papírból készül, igenis abból, olyan leheletvékony hártyapapírból, amilyenből cigarettát szokás sodorni. A kétkedők, az istenkáromlók, a hitehagyott apikojreszek persze csak nevetni fognak rajta, és a vashídon kelnek át, amikor elindulnak az Ígéret Földjére. De a vashíd beszakad alattuk, és a hitetlenek mind vízbe fúlnak. A hithű jámborok azonban bizakodó szívvel vágnak neki a papírhídnak, és hallelujázva vonulnak egyenesen az örök életbe.

 

 

Költőpárok 4.

 

Koltoparok 4

„Halasi lírája nem könnyen nyílik meg. Költészete merő határjárás a lét peremén, aminek során a sebzett, mindig veszélyeztetett Én rendkívüli egyéni kifejezést kölcsönöz a fájdalom megtapasztalásának. Így álomszerű, roppant költői, komplex nyelvi képek jönnek létre, melyek szépségesek, szigorúan hermetikusak, de biztos stílusúak a költői forma megválasztásában.”(Elke Atzler) 

 

 

 

 

Isten a malomban

Isten a malomban

 

Ebben a kötetben elsősorban német írók, főleg klasszikusok arcát festettem meg, minél részletgazdagabb háttér előtt. Minden portré alkalmi, Kafkáé például a tüdőbaj kitörésének pillanatában született, Rahel Levinről fiatalkori első, Goethéről öregkori utolsó előtti nagy szerelme idején. A kalendáriumíró Hebelt és a „tárcagyáros” Robert Walsert én mutattam be a magyar olvasóközönségnek. Alighanem ritka az az összehasonlító hármasportré is, amelyet a párbajhős lelkületű Gombrowiczról, a lavírozó Vasról és az egyetemesség megszállottjáról, Canettiről készítettem. Rendszerint valós események színrétegeivel árnyaltam modelljeim arcát, de megesett (pl. Hoffmann-nál), hogy magával ragadott a figurában rejlő fantasztikum. Heinét ki-ki véleménycsíkokból rakhatja össze pecsvörkszerűen vagy (vigyázni az ujjunkra!) többnyire vékony, de annál élesebb tükörcserepekből. Végül nem egy szerzőnek szerkesztője is voltam, ilyenkor muszáj volt utánanéznem mindennek, még a márnák idegrendszerének is, ha történetesen a polihisztor Büchnerről volt szó.

Klasszikus író örül, ha modellt ülhet, ha személyiségét is megmutatják. Ledobja a babért, kibújik a bronzból, és már mondja is. Akadnak azért zavaró körülmények. Kafkát oda kell kötözni a nyugágyhoz, különben elfújja az igazság szele. Gombrowicz hátat fordít Európának, hogy szembenézhessen vele. Vas István kitérőket keres a kitéréseihez. Canetti akkori árnyékán, Werfel prófétán próbál átugrani. E. T. A. Hoffmann a hasonmását küldi el modellnek. Hebel a mesélők suszterszékén nyargalászik. Rahel Levin az akaratgyenge Finckenstein grófot készül megszöktetni szűk fekete ruhában. Robert Walserből csak annyi látszik, amennyi nyomot a cikázó korcsolya hagy a tó jegén. Az izgő-mozgó Heine szívet és hazát cserélne, de nincs mire. Goethe és Marianne Willemer: orientális marcipánfigurák a születésnapi tortán. Büchner mint Tulp tanár hajol az élőhalott Metternich-rendszer fölé – és ő hal bele. Íme a galéria, tessék belépni!

 

Így ér el

Igy er el

Halasi Zoltán verseskötete fiktív költői portré, kamaszkori, ifjúkori és felnőttkori önéletrajzi töredékekkel, olyan eseményekkel, amelyek az emlékezés folytán a szellemi életrajz alakulása ürügyén válnak fontossá. De Halasi tollán nem csak költészetté, hanem filozófiává és egzisztenciális kérdéssé érlelődik minden hétköznapi apróság. A filozofikus versek súlyosságát önironikus, helyenként groteszk szemlélet és játékos hangvétel oldja. Ebbe a hol mélyen bölcseleti, hol játékosan könnyed közegbe íródnak bele a szerelmi ciklus intim darabjai, a babitsi és/vagy rilkei hagyományokat követő szerepversek és a hatalom természetét egy közép-európai független értelmiségi szemszögéből megmutató költemények.  A fokozott drámaiságú versek stílbravúrja formai változatossággal és ritmikai precizitással párosul. Az Így ér el című kötet elnyerte a 2004. évi Édes anyanyelvünk verskötet-pályázat első díját.

 
 
 

33 vers

33vers

A hosszú versek és hosszú verssorok költőjének bizonyul bemutatkozó kötetében Halasi Zoltán. Még amikor - kivételképp - rövidebb kompozíciókat nyújt, akkor is a nagy formák vonzása érzékelhető nála. Elsősorban azért, mert - igaz, megtévesztő módon - meglehetős mennyiségű epikus anyagot dolgoz fel a költő: a hosszú sorokban végeláthatatlanul sorakoznak a megfigyelések, a város nyüzsgése, a helyszínek sokasága, a jelenetek egymást váltó "mozija" telíti fel a verseket. Ám Halasi Zoltán nem leíró, nem ábrázoló költő. Jóllehet pontos rajzokat ad, kitűnő megfigyelőnek bizonyul, igaz, versbe emelt alakjai "húsból-vérből" valók, még beszéltetésük is verista jellegű, ám a versek magját, lényegét nem az epikai ábrázolásmód közvetíti. Sokkal inkább az az életérzés, amely részint nem tud betelni a kisebb-nagyobb látványokkal, esetleges, véletlenszerű fordulatokkal és jelenségekkel, ugyanakkor azokat mindenkor csak felszínnek, fenoménnek, magában jelentőség, sőt jelentés nélkülinek tartja. A látványokban Halasi azt keresi, ami általuk, rajtuk keresztül megnyilvánul, kiadja magát, leleplezi magát. Ezt a lényeget, jelentést persze nem mondja ki, nem állítja pőrén az olvasó elé a költő, sőt olyan bravúrosan teszi áttetszővé, egyre inkább transzparenssé látványait, jelenségeit, jeleit, hogy nem nehéz ráérezni, miről is van szó. Nem metafizikai vagy ontológiai, még csak nem is létértelmező költészet ez, sokkal inkább a szó tág értelmében vett egzisztenciál-líra igen jelentős hazai megvalósulása.

 

 

 

 

Visszhang

Legfrissebb művek

Krokodilopolisz - blog

Kapcsolat