Paul Klee-kiállítás
„Mindig is a zene volt a szerelmem. Az olajszagú Pemzli istennőt csak azért ölelgetem, mert hiszen ő meg a feleségem”, írta egy levelében a festő, akinek hatalmas hagyatékából az állandó anyag mellett ezúttal egy zenei témájú válogatás látható a Bern szélén emelt, 2005 óta működő múzeumban. A világhírű olasz építész, Renzo Piano által tervezett, hármas hullám formájú épület maga is zenei ihletésű: a háttérben emelkedő hegyek vonulatára felel hasonló ívű architektonikus „akkorddal”. Klee-nek vérében volt a zene: tizennyolc éves koráig el sem tudta dönteni, hogy hegedűs lesz-e vagy festő. Később sem lett hűtlen a hegedűjéhez, sokszor profikkal együtt kvartettezett, feleségével pedig, aki zongorán játszott, állandóan házimuzsikáltak.
Nincs még egy festő, akinek ennyire lételeme lett volna festés és rajzolás közben is a zene. Sajnálhatjuk hát, hogy weimari tartózkodása idején nem őt bízták meg a Don Giovanni díszleteinek tervezésével. Kívülről tudta az egész operát, lett volna elképzelése bőven.
A festői nyelvet nézve Klee a zenével is éppoly sokoldalúan bánt, mint például a városépítészettel. Vannak olyan képei, amelyek mértani alakzatok sokszoros síkra tükrözései: itt a geometriai művelet mintegy magától szüli a ritmust. Másutt különböző alakzatok és a színek árnyalatainak együttes elmozdulása jelenti a zene „képbe írását”. Van, ahol különféle csomók létrejöttének zenei útjára mutat rá a zsineg hurkolódásának „felnagyításával” és „lelassításával”, mintha dallamíveket bontana ki valamiféle gubancból. Miniatűr motívumai nemegyszer hangjegyszerűek, elrendezésük pedig partitúrára emlékeztet. Ott vannak azután a finom átmenetekben bővelkedő, pettyegetett festmények, meg az egymást lazúrosan átfedő vagy épp egymástól masszívan elhatárolódó kis négyzetekből varázsolt akvarellek, illetve olajképek sokasága. Csodálatos hangzásuk láttán a látogató nem csodálkozik a festő kijelentésén: „A szín és én egyek vagyunk.”
Aki Svájcban jár, bizonyosodjék meg róla!
Zentrum Paul Klee, Bern, 2006
