Goya rézkarc sorozatai
Képzeljük el, hogy háború van, fiatal anyák vagyunk, egy katona kitépi kezünkből csecsemőnket, falhoz taszít és megerőszakol; képzeljük el hogy nem várjuk meg ezt a pillanatot, hanem követ, kardot, kihegyezett dorongot ragadunk, és mielőtt lelőnek bennünket, hasba szúrjuk a megszállót; képzeljük el, hogy nincs erőnk ellenállni, családunkkal együtt a félelemtől elernyedve, egymásba kapaszkodva várjuk, hogy a gyilkosok tüzet nyissanak ránk; képzeljük el, hogy fiatal férfiak vagyunk, letépik rólunk a ruhát, egy szablyavágással megfosztanak nemzőszervünktől, majd lábunkat szétfeszítve ráhúznak egy facsonk hegyes ágára, még a karunkat is lecsapják, úgy hagynak ott; vagy lábunknál fogva fejjel lefelé kötöznek fel egy faágra, levágott fejünket egy másik ágra tűzik, onnan néz bennünket; képzeljük el, hogy bikák vagyunk az arénában és a lándzsa martól hasig átfúrta testünket, vagy torerók vagyunk a bika két szarván felnyársalva; képzeljük el, hogy feleségünkkel/férjünkkel sziámi ikrekké nőttünk össze és közben vicsorogva üvöltjük, hogy el akarunk válni egymástól; képzeljük el, hogy egy lólábú szatír emel minket a magasba bokánknál fogva, és mi, a szerencse fiai, tűzcsóvákkal dobálózunk égnek álló hajjal; képzeljük el, hogy egy vigyorgó óriás kasztanyettezik előttünk kísérteties fényben, és mi a feleségünket tartjuk magunk elé, akár egy bábut, rémületünkben. Képzeljük el, hogy mindezt nemcsak látjuk, de rézbe is metsszük, és minden egyes karcolással újra át is éljük. Négy sorozatát alkotjuk meg a társadalom, a háború, az éhínség, a klerikális reakció, a bikaviadal és az emberi eszeveszettség borzalmainak, mintegy kétszázötven lemezen, több mint negyedszázadon át. Képzeljük el, hogy mi vagyunk Goya.
Leopold Museum, Bécs, 2004
