A rézmetszés négy évszázadának virtuózai
Tíz meztelen férfi vív párviadalt íjjal, karddal, lánccal, tőrrel, harci baltával. Mintha gladiátorképezdét látnánk, articsókában végződő, kukoricaszárú és -levelű növények háttérfüggönye előtt. A mezítelen testeket erős fény éri, az izmok nemcsak a mozdulatokról, az indulatokról is beszélnek. A plasztikust hatást a rövid párhuzamos árnyékvonalak játéka kelti. Bármily bravúros ez az „izomköltészet”, van valami mechanikus az árnyékolásban. De hát a Meztelen férfiak csatája csupán tanulmány. Pollaiuolo 1480 táján kidolgozott rézmetsző technikája finomodik a későbbiekben: ki a tónust gazdagítja, ki a vonalazás dinamikáját. A kora barokkban már nincs is kontúr, az íves vonalhálók szövevénye adja a körvonalat. Kitalálják a rézlemez borzolását, majd visszasimítását: ez a mezzotintónak nevezett eljárás puhább árnyalásra ad lehetőséget. Később jön a pontozásos modor: a rézlemezbe ütögetett pontok mélységén és sűrűségén múlik a tónus. És végül a rokokó már színekkel lágyítja a fekete-fehér drámát.
A rézmetszetnél véső mélyíti a vonalat, a rézkarcnál sav. Mindkét grafikai eljárást az ipari papír megjelenése tette jövedelmezővé. Híres festményeket lehetett velük sokszorosítani és népszerűsíteni. Persze, a természetes ásványi festékek színe olyan erős és kifejező, faktúrája olyan telt, hogy hozzá képest a legjobb rézmetszet is vázlatnak tűnik. Ugyanakkor a rézmetszők legjobbjai bensőségességben utolérhetik a festőket, annál is inkább, mivel gyakran saját magukat kell utolérniük. Schongauer démonokkal küzdő Szent Antala, Dürer talányos Melencoliája, Lucas van Leyden elmélyedő szemüveges értelmiséginek ábrázolt Márk evangélistája, de legfőképpen MZ mester egymást átölelő szerelmespárja ma is szíven üti az embert. Na és Nanteuil remeke, az a prémgalléros párizsi törvényszéki elnök 1650-ből? Majd’ megszólal. Kár, hogy a katalógusból kimaradt.
Szépművészeti Múzeum, Budapest, 2007–2008.
